Képek csak úgy…

Akkor most melyik? Be vagy ki?

Miközben fél Magyarország (nem igazán érthetõ módon) Finnországot az ígéret földjének tekinti, két hazánkfia inkább visszatér a földi paradicsomból (à 5.40€/kg — és ez nem vicc!) az elviselhetetlen káeurópai dzsungelbe. Ezen a tényen annyira felmérgeltük magunkat, hogy záróráig tequilát voltunk kénytelenek emelgetni (sörrel higítva) — melynek meg is lett az eredménye másnapra.

Jó utat! :-)

(képünk illusztráció, a sajátomat nem adták oda)
Nem olyan rég fater mesélte, hogy egy csomag száraztésztáért és két konzervért majdnem bilincsbeverték a reptéren (ti. a röntgen egy jólfejlett bombaként azonosította az elöbbi egymás mellett lévõ tárgyakat).
Na, ma én kerültem sorra. :) 18:45-ös gép, bõven idõben becsekk a már Schengeni tumultussal bíró, de útlevelet még ellenõrzõ terminálban. “Természetesen” a gép nem karos kapuhoz állt, hanem buszoznunk kell. Már megtelt a busz, 18:40, amikor sztyuvi jön, és kiabálja a nevemet. Fáradjunk vissza, valami gond van a bõrönddel. Kopasz szépen visszakísér a startmezõre (még az útlevélellenõrzésen is túl, gyakorlatilag vissza a “városba”), közben fûnek-fának mondja, hogy “lesz egy nyitás”. Milyen jó is ez, gondolom én. Bõröndhöz nem nyúlni, meg kell várni, amíg egy rendõr is jelen van. Mi a francot találtak ezek a bõrönben?! :-o Rendõr jõ, “nyitás van”. Szerencsére elég gyorsan kiderül, hogy a fotoállvány végén egy kis vízmérték ejtette zavarba õket. Kiderül továbbá, hogy a bõrönd rögtön a processzus elején fennakadt, csak az információ valahogy nem jutott el a beszállító kapuig… Rendõrnéni bosszúsan írja a jegyzõkönyvet, ma sincs letartóztatás… Igenám, de a gép két perc múlva indul! Bõrönd a kézben, áttekerik egy “airport security” szalaggal, oszt menjél. Szerencsére rendõrnéni kapcsolt, és keresztül ugrottunk az átvilágító bizottságon — szegény fémdetektoros kapu nem tudott már eléggé sípolni amikor átgurultunk rajta — és visszaloholtunk a gate-hez. Ahol nem mi voltunk az utolsók! :) Aztán a HA-LOM mellett már várt rám a személyes rakodómunkásom, aki gyorsan feldobta a gép hasába az immáron ártalmatlan vízmértékes fekete bõröndöt…

A Segal étterem az Oktogontól nem messze, az Ó utcában bújik meg, ide beszéltünk meg egy vacsorát egy cimborámmal. Végigettünk egy [ide szuperlatívuszokat tetszés szerint] menüt, melyhez (egy kivétellel) kiváló borokat is ajánlottak. A fogások egytõl egyik valami meglepetést tartogattak: a parmezánkrém levest egy négycentes “rövid” pohárban kaptuk, mellé sajtkrém és sajttallér; a borjúnyak mellé a burgonyapüré (meg szerintem a sült kacsa sütõtök püréje is) szifonból nyomódott a tányérra — lazasága szöges ellentétben állt az eddigi “krumplipüré egy fullasztó massza” tapasztalatommal. Az egész menüsor könnyedségét szépen ellenpontozata a “tömõs” csokoládés desszert amihez meggylikõrt ittunk. Eredetileg Gróf Buttler édes kadarkáját (kadarka aszú, csak ilyen nincs a bortörvényben) ajánlották, de ezt a remekmûvet végül elkóstólgattuk a desszertre várva…
Csodaszép ételek és italok voltak, azóta is szívesen gondolok vissza. Ide kénytelenek vagyunk visszanézni késöbb, hiszen az étlap gyorsan változik, biztosan más élmények várnak majd ránk akkor.

Gasztroblog :)
Nem olyan rég értekeztem a finnországi punszi-rulláról. Pesten se kell félteni a boltosokat, itthon párizsi csöcsöket árulnak a közértben…

A Nemzetközi Párnacsata nap pesti szekciója a Gödörben és környékén tartotta idei ülését. Gigantikus ember, de fõleg tolltömeg még egy-másfél órával a kezdés után is. Volt mindenki. A bakancsos kopaszoktól az elszállt alternatív csincsókon át meglett embörzökökig mindenki. Kispárna, nagypárna, szívecske, napocska, mittoménmi (dunyhát nem láttam, de a toll mennyisége elég lett volna pár darab megtöltéséhez).
Pár kép a flickr-en (mert most lusta voltam ide-galériázni egyet…)
Tájkép csata után:

Tilla Tilla ( :) ) elsõ rendezése ez az abszurd vígjátéknak nevezett Pánik címû film, amely nem mellesleg a Filmszemlén begyüjtött két díjat is. Tegnap a mozimûsorban szembejött velem egy sor: a vetítés után beszélgetés az alkotókkal. Ha jól értettem aztán a Toldiban, ez valamiféle klub esemény volt, szóval ilyesmi elõfordul itt rendszeresen — érdemes lesz figyelni.
No mindenesetre Tilla annyit beszél, hogy ihaj, szegény Gubík Ági (a fõszereplõ) akkor se nagyon jutott szóhoz, amikor õt kérdezték :)

Egy német srácnak az az õrült ötlete támadt, hogy felülrõl kéne nézni a a világ történéseit, pont úgy, mint egy halom számítógépes játékban látható. A lufin van egy lefele nézõ kamera, a sisakban ennek a képet látni. Vicces érzés ebben mozogni. Ennél talán csak az viccesebb, amikor nézed, ahogy más mozog a fején a szputnyikkal. :)
Itt van egy-két videó arról, hogy is néz ki ez belülrõl: video1 video2

Egy svéd õrült bezárta az orchideáját egy dobozba, néhány elektródát kötött rá. A növény “beszéde” szavakká alakul a számítógépen, ami egy blogba kerül. A doboz klímája a blog olvasóinak számától függ (bár a blog címét nem tette közzé a szerzõ, az interneten semmi nem marad titok :-) ).
“Mi van akkor, ha az a kedves ismeretlen, akivel az interneten találkoztál egy gyilkos? Vagy mi van, ha nem is létezik?
A virág egy, a számítógép képernyõje elött ülõ ember azok számára akik azt hiszik a virág egy ember. Amikor a virág a blogját írja, ugyanazon a szinten létezik, mint egy ember a számítógépe elött.”

A Pixelache fesztivál elhozta ide Helsinkibe a látható hanghullámokat. A Camera Lucida egy tök sötétben álldogáló aranyhalúsztató, amiben valami gázzal telített folyadék van (nem, nem szódavíz. Eredetileg kénsav xenonnal, de most csak simán vízként jellemezte a bemutató). Ezt ultrahangal megnyomják, ettõl apró buborékok keletkeznek benne, amik aztán összeroskadnak. Ezzel viszont felhevülnek és láthatóvá válnak. Egyszóval a töksötét szobában a hanghullámokat bámultuk tátott szájjal :-)
Mondjuk nem tudom, a mikró a konyhában mit csinálna egy pohár vízzel? Lehet, hogy ki kéne szedni a lámpát belõle, hogy sötét legyen ott is?