Képek csak úgy…

Itt nem tehenek, hanem lovak öltöztek be mindenfélébe. Ez itt például lóerõnek.

A “Szingapúr” bejegyzést még tovább folytatva balra ez a látvány. A kép alján az Esplanade, színház, könyvtár és egyéb szórakoztató komplexum. Aki látott már duriánt, rögtön arra asszociál róla, de korábban már kiderült, hogy ezek tulajdonképpen mikrofont formáznak.
No de ami miatt a kép készült, az a vízre épített focipálya :-) Nem igazán értettem, miután a Padang itt van egy köpésre tõle, és ott két pálya is elfér. De aztán a helyiek elárulták, hogy az egy színpad, mindig olyanra alakítják, amire éppen szükség van: Koncert, musical, vagy éppen foci…
Szemben az a végtelen építkezésmezõ legutóbb még egy jó kis park volt. Azóta azonban az uralkodó család rájött, hogy a kaszinókban van a nagy zsé (biztos körülnéztek egy kicsit Makaóban) és most gõzerõvel húzzák fel a gigászi pénzvesztõ helyeket.
A horizont felé pedig a világ egyik legforgalmasabb kikötõjére várakozókat láthatjuk…

Nem, ez már nem légifelvétel, hanem a kilátás a szobámból :)
Az a csatorna a Szingapúr folyó, ennek a partján van az egyik evõs-ivós szórakoztató részleg, a Clark Quay és környéke (a túloldali apró épületek jobbra a Boat Quay, ettõl még jobbra van a Clark Quay). Szemben a baszott nagy felhõkarcolók a Central Business District — bankok és egyéb pénznyomda tevékenység központja. Jobbközépen a zöldes kupola a (volt) Legfelsõbb Bíróság, mellette a Városháza, mögötte a folyóparton az a szürkés falú a Parlament. E mellett balra a fehér tornyos az Ázsiai Civilizációk Múzeuma (volt Empress Palace), frissen felújítva. Elötte a zöld terület a Padang, a kolónia eredetileg “csak fehéreknek” (sport)klubbja. A kis fehér híd túloldalán a felhõkarcolók hónaljában a The Fullerton. Még tovább balra, a széles hídon is túl, a folyó torkolatánál áll a(z egyik) híres Merlion, a félig hal félig oroszlán országjelkép. Itt hányja a vizet éjjel nappal (a másik Sentosán van, az egy óriás, ami kilátóként mûködik).
Aki a “by night” képeket jobban szereti, annak itt van ugyanez Nap nélkül:

Szingapúr a történelem folyamán jelentõsen bõvült. Eleinte a rendelkezésre álló “hegyeket” tolták a tengerbe, miután ezek elfogytak, import homokból (meg kitudja mibõl) építik tovább az országukat. Valahol +150km²-nél tartanak már. Lehet, hogy a Szingapúri szoros hajóforgalma nemsokára más utat kell, hogy találjon, mert a duzzadó Szingapúr mellett majd nem férnek el :) (na jó, ez esélytelen egyelõre. De mondjuk Szingapúr “alapító atyjának” a partraszállási helyét megörökítõ szobor permomentán eléggé a belvárosban van, jelentõs távolságra a mai tengertõl). Szóval leszállás közben egy halom ilyen születõ (fél-)szigetet láttam Szingapúr keleti felén: a bõvülés folytatódik.

Ázsiában azért tudnak valamit a kényelemrõl. Épp most olvastam, hogy a Singapore Airlines az új A380-asán bevezetett egy “mégelsõbb” osztályt, akiknek már a First Class sem elég jó, azoknak egész kabinokat kínálnak — akár franciaággyal. Én még még First Class kabinban sem voltam, nem hogy utaztam volna ilyenen. Eddig :)
Bangkokban, miután kinyújtóztattam magamat és bejártam ennek a gigászi reptérnek csak egy szegletét (az is félórába telt), a lounge felé vettem az irányt. Adom a beszállókártyát a kislánynak, õ nézegeti, pötyög a számítógépen, majd széttépi! Na, most ilyenkor mi van? Közben élénk thai telefonbeszélgetésbe bonyolódik, melynek a végén kijön egy beszállókártya a gépébõl.
“Elnézést uram a várakozásért, ápgédeltük az elsõ osztályra. Fáradjon beljebb.” — nyújtja az új beszállókártyát, és invitál be a váróba indulásig. :-o
A kilenc “szeparéból” így az egyik az enyém lett, ki tudja miért, nem kötekedtem tovább. :-)
A képek meg a videó nagyjából megmutatják mekkora helyrõl is van szó: talán 6 turistára jut annyi hely hátul, mint itt egy “ülés”-re. Akkora TV, mint otthon. Kár, hogy nem volt idõ megnézni egy filmet se, de a fülhallgató az fõnyeremény volt, EZ tényleg noise-canceling, egyáltalán nem hallottam a repülõzajt.

Külön ülés szemben, ha netán valakivel beszélgetnék útközben. Erre különben nem nagyon volt esély, mert amint elértük az utazómagasságot, elkezdték hordani a négyfogásos kaját (ezüst étkészlettel), és már igencsak lefelé szálltunk, mire lepucolták a végét. Ja, az asztal asztalméretû, nem egy kis mûanyag kihajtható bigyula. Az ülés akkora volt, hogy törökülésben sem értem ki a széléig… A repülõs klotyókat gondolom nem kell bemutatni, általában megfordulni is nehéz bennük. Itt egy egész fürdõszoba volt (na jó, zuhany nem) ablakokkal, porcelánnal.
Azért egy mondat a Business Classról is, mert nem álltam meg és “hátra” mentem megnézni az eredeti helyemet. Általában a Business is csak ülés, talán kicsit szélesebb, talán kicsit laposabb, de ülés. A Cathay Business Class azonban más. Halszálka-szerûen kis kabinocskák sorakoznak egymás mellett: ezekbe lehet “befeküdni” — már elég közel van az Ötödik Elem alvókapszulájáihoz, csak itt a fölötted lévõ légtér a tied, nem egy másik kapszula :-)

Csak egy gyors légifotó Bangkokban, leszállás közben.

Szingapúrba vetett ismét a jósors (az itteni közlekedési kártya szerint 2004-ben használtam utoljára, jó rég nem jártam a szigeten), ezúttal Business classon tehetem meg az utat.
A Finnair ócska MD-11-einek az elejét kicserélték teljesen kinyújtható ülésekre (így nézett ki korábban), viszont azok nem vízszintesek, hanem kicsit lejtenek. Pont az lenne pedig a lényeg, hogy fekvés közben a láb nem lefelé van, hanem fel van támasztva. Na hát ez itt nem mûködik, olyan volt, mintha egész úton álltam volna… Jó, persze mit panaszkodok, legalább ki tudtam nyújtózkodni (nagyjából), de miután múltkor kipróbáltam (ha csak pár percre is) a British Airways business ülését (ágyát), tudom, hogy ezt úgy is lehetne… A kiszolgálás jó közepes, úgy kell vadászni a sztyuvikat, azok meg nagyon mesterkélten szolgálnak ki. A turistaosztályhoz képest persze jó, de a BA Economy+ osztályán jobb szolgáltatás volt, mint itt a Finnair Businessen. Sebaj, aludni azért sikerült :)

(képünk illusztráció, a sajátomat nem adták oda)
Nem olyan rég fater mesélte, hogy egy csomag száraztésztáért és két konzervért majdnem bilincsbeverték a reptéren (ti. a röntgen egy jólfejlett bombaként azonosította az elöbbi egymás mellett lévõ tárgyakat).
Na, ma én kerültem sorra. :) 18:45-ös gép, bõven idõben becsekk a már Schengeni tumultussal bíró, de útlevelet még ellenõrzõ terminálban. “Természetesen” a gép nem karos kapuhoz állt, hanem buszoznunk kell. Már megtelt a busz, 18:40, amikor sztyuvi jön, és kiabálja a nevemet. Fáradjunk vissza, valami gond van a bõrönddel. Kopasz szépen visszakísér a startmezõre (még az útlevélellenõrzésen is túl, gyakorlatilag vissza a “városba”), közben fûnek-fának mondja, hogy “lesz egy nyitás”. Milyen jó is ez, gondolom én. Bõröndhöz nem nyúlni, meg kell várni, amíg egy rendõr is jelen van. Mi a francot találtak ezek a bõrönben?! :-o Rendõr jõ, “nyitás van”. Szerencsére elég gyorsan kiderül, hogy a fotoállvány végén egy kis vízmérték ejtette zavarba õket. Kiderül továbbá, hogy a bõrönd rögtön a processzus elején fennakadt, csak az információ valahogy nem jutott el a beszállító kapuig… Rendõrnéni bosszúsan írja a jegyzõkönyvet, ma sincs letartóztatás… Igenám, de a gép két perc múlva indul! Bõrönd a kézben, áttekerik egy “airport security” szalaggal, oszt menjél. Szerencsére rendõrnéni kapcsolt, és keresztül ugrottunk az átvilágító bizottságon — szegény fémdetektoros kapu nem tudott már eléggé sípolni amikor átgurultunk rajta — és visszaloholtunk a gate-hez. Ahol nem mi voltunk az utolsók! :) Aztán a HA-LOM mellett már várt rám a személyes rakodómunkásom, aki gyorsan feldobta a gép hasába az immáron ártalmatlan vízmértékes fekete bõröndöt…

Itt (Hong Kong) is van paprikafüzér :-)
Igaz, kõbõl… Legalább chilibõl lenne… ;)

Szokásomhoz híven elmentem a parti lövegeket bemutató múzeumba — mert az ilyen helyeknél jellegükbõl adódóan igen jó szokott lenni a kilátás. Az egyik romos épületben találtam a “hülye fák” sorozat legújabb résztvevõjét. Úgy látszik nem túl száraz fát dobtak a kandallóba utoljára (mielött az ellenség kikergette a katonákat), az meg így magára maradva felcseperedett a kéményen át. :-o
Van nekik (márhogy a HK coastal defense múzeumnak) madzagos torpedóvetõjük is a 19. század végérõl, bár állítólag ezt nem nagyon használták élesben.