Képek csak úgy…

Hát, ez a Red Piano Show elmaradt…
Pedig ez egy nem mindennapi, látványos show lett volna, az tuti (bár “kissé” buzisra volt hangolva, de hát ugye…). Már majdnem kész volt a csarnok, úgyhogy nekem legalább sejtésem van a dologról, a közönség csak sajnálkozhat. Igaz, legalább a repülõ- és vonatjegyeket is visszatérítik nekik a jegyáron felül…
A fények pörögtek, a színpadra az utolsó díszleteket rámoltuk felfelé; éppen csak a helyére kellett volna gurítani(!) a színpadot. [bár szívesen megnéztem volna ezt az aktust, alsó hangon 22 tonnányi volt.]
Aztán jött a hír, mindenki eldob mindent, vissza a startmezõre, kezdõdik a load-OUT. Fél háromkor.
A képen a kirakodás felénél járunk, a színpad kétharmada már “lapokra szerelve” fekszik a kocsikban (amikenk darabja majd’ másfél tonna). A maradék színpadtól hátra (jobbra) felé egy letörés volt (márhogy nem vízszintes volt a színpad), ott álldogált egy csillag közepén a piros zongora — meg gondolom a többi zenész is oda került volna. Mindenféle felfújható fallikus szimbóleumok is ott sorakoztak (pl. hámozott banán, a “zsinórpadláson” meg egy gigantikus felfújható csöcs). Elõre felé a színpad másik része (itt már lebontva) foglalta a helyet az Aréna feléig, (látszik keresztbe az elsõ fénytartó [truss], na az még bõven a közönség feje felett lett volna, szintén rendhagyó elem) a színpad végsõ (leendõ) helyén meg a fényeken túl a mindenféle gigászi neonalakzatokat és ilyesmiket rámoltak láncokra. Ja, meg egy videofal is függött ott, de az is akkora, hogy egy kamionnyi elembõl állt össze. Szóval, ahogy az YLE (az itteni MTV) fogalmazott “masszív színpadi munka” ment pocsékba ma. ;-(
Mire az ajtókat nyitották volna (fél hét), a csarnok már gyakorlatilag megint üres volt.

Ma az amerikai Disturbed játszott itt, ezzel be is fejezve az európai turnéjukat. Mint minden koncert, este 8 körül kezdõdött, de ezek a hardcode csókák már reggel itt szobroztak a bejárat elött (nem jegyért, a pénztár máshol van). Ha ehhez hozzáteszem, hogy az éjjel fagyott, akkor lehet igazán “csodálni” a teljesítményt.

Mi közben meg raktuk össze a cuccot. Ennyi backdroppot még nem láttam egyben (ez a színes vászon a színpad hátuljánál, általában az együttes logójával). Ezeknek vagy hat különbözõ paplanjuk volt (mondjuk látványos volt, nem vitás), elszórakoztunk egy darabig, míg mindegyik a helyére került (meg a végén vissza a dobozba).

A koncert amúgy teltházas volt. Ami még érdekes, hogy a tömeg alatt jégpálya van, azon kis mûanyag járólapok. Elvileg ezek faltól-falig kitöltik a teret, így nem tudnak mozogni, gyakorlatilag azonban van némi játéka a cuccnak. Na, hát egy rock-koncert nem a mozdulatlan nézelõdésrõl szól, biztos jókat csúszkáltak a srácok ;)

Aki hiszi, aki nem, a Boney-M még létezik. Sõt koncertezik! Itt a “szomszédban” megnyílt egy szórakoztató központ, és most minden még élõ “legendát” felsorakoztatnak az induláskor. A Village People-tõl az Albán doktoron át a Boney-M-ig jönnek szépen sorban.
Well. Még jó, hogy nem széken ültem, mert leestem volna róla, amikor ez az arubai csóka megjelent a nyeszlett testével a színpadon. Kis szõrös vézna testecske, hangja nincs (although Farian [Boney-M's producer] later revealed that Bobby made little, if any, vocal contributions to the group’s records, with Farian himself performing the male parts on the songs. Farrell did, however, perform live.) és hát a mozgáskoordinációja is érdekes. Igaz, 58 éves, mit várjon el az ember (de mondjuk Mick Jagger meg 65…).
A “lányok” azonban jók voltak, és hát végül Bobby is kitett magáért szóval azért jól szórakoztunk ;-)

Helsinkiben tegnap szakadó esõben szarrá ázott, ám igen lelkes közönségnek játszott az R.E.M. , néhány — az eseménynek megfelelõ (pl. So. Central Rain) — számmal bõvített koncertet.
Már javában toltuk fel a kamionokra a cuccot, amikor egyszercsak jött a Stage Manager bácsi, és visszarendelt mindenkit a küzdõtérre. Ott aztán szépen színek szerint kupacokba raktak minket (a karszalag színe mutatja, hogy melyik csoportban ténykedsz: fény, hang, rakodó, és így tovább). Létszámellenõrzés? Ilyen még sosem volt meló közben, csak a legvégén. :-o Aztán elõjöttek a farbával: Eltûnt egy gitár a load-out elején, mégpedig az egyik fõgitár… :(
Majdnem teljesen biztos vagyok benne, hogy ez nem a local crew lelkén szárad, hanem a biztonságiak voltak egy kicsit túl lazák (én speciel mindenféle ellenõrzés nélkül jutottam be backstage-re: csak jó idõben a “tömeggel” kellett tartani, és bárki bejöhetett…
#remhelsinki

Folyik az EspooCine filmfesztivál Tapiolában.
Kis baleset történt az egyik (vagy “a”) moziban még a fesztivál elött, ezért az itteni vetítéseket áttették a legközelebbi elérhetõ másik moziba: az Andorrába, Helsinki belvárosába. Ez innen úgy 20km… Bár van a két helyszín között iránybusz, az egymás után következõ filmeket így nem lehet elérni, mivel 30-45 perc az út az eredeti 5 perces gyaloglás helyett ;-(
Sebaj, majd válogatunk! ;-)

Az úgy kezdõdött, hogy ennek a poénos zenekarnak, az Apulantának, a színpadi — hogyishívják — “kívánalmai” között szerepelt a fenti mondat. Ez az a papír, amin leírják, hogy ilyen hangosítás, olyan lámpa, ennyi mikrofon, oda egy monitor, meg egyéb ilyen technikai maszlag. Az egyik számukhoz nem a szokásos nagy dobszerkót használják, hanem van egy külön kicsi, két dob+cin cucc, ami egy kis mozgó színpadféleségen várakozik a látóhatáron túl. Amikor az idõ eljön, ezt be kell gurítani a színpad elejére. Na most erre írja a fenti követelmény, hogy ezt kettõ (2) darab embernek kell betolni a helyére, akik feketébe vannak öltözve. Vagy sehogy (…sincsenek felöltözve: “alasti”=meztelen).

Nos, ez a két õrült “kollega” úgy gondolta, hogy a kérés az kéres, ha ez kell nekik, ám legyen. Majd akkor õk megfelelnek a követelményeknek. ;-)
Ezt az utolsó pillanatig nem akarta elhinni a színpadmester sem, de aztán szerzett egy üveg “védõitalt” nekik — bár a munka alatt zéró tolerancia volt érvényben, ez azért erõsen kivételnek minõsült. A zenekar “mindenesével” szépen megbeszélték, õ jót vigyorgott és áldását adta a produkcióra. Mint mondta, ezt évekkel ezelött írták oda, de még soha senki nem válalkozott a feladatra.

A megfelelõ szám elérkezett, nekiveselkedtek és elkezdték betolni a cuccot. Akkora lendülettel, hogy a cintányér le is borult nyomban. Ekkor ébredt a közönség (a nagy csörömpölésre mindenki odakapta a fejét) és kis vidámsággal meg némi füttyögéssel reagált a látottakra.

A feladat végeztével kivonult a brigád a színpadról, akik amúgy a zenekart is meglepték. Õk már rég elfeledkeztek a poénnak szánt félmondatról, a fifikás “mindenes” meg nem szólt nekik.

A helyszín még arról is nevezetes, hogy azon a nevetségesen szûk szoroson át közlekednek a tömbház méretû hajók is Stockholm és Turku között. Amíg ott el nem megy egy ilyen monstrum, meg nem mondaná senki, hogy az ott elfér. Mint látszik, nagyobb, mint a színpad, pedig azért ahhoz sem kellett nagyító.
A szájhagyomány szerint, amikor a Nirvana játszott errefelé, a színpadjuk valahol a Rantalava (szemben a jobboldali) tájékán volt. Egyszercsak a hátuk mögül megjelent egy ilyen 15 emeletes szörny, azok meg abbahagyták a zenélést a leesett állukat keresgélvén… F*king amazing! — mondták, majd folytatták a koncertet.

A 2008-as Rusirock péntekének nagyágyúja a Nightwish volt. Még úgyse láttam õket az “új” csajjal, így amikor a Paviljonkilaván a Ministry végre a húrokba csapott, elszabadultam a Nagyszínpad elé. Volt fény, meg hang, meg tömeg. Végülis elég jól szólt, de teljesen más stílus, mint az elõzõ leányzóval.
Szombaton a HIM volt a fõmûsor éjfélkor. Akkor már lusta voltam tömegelni, ezért szépen letelepedtem a színpadon a ládákra, és vártam a kezdést. Voltunk vagy négyen-öten. Aztán megjött a zenekar, és velük vagy húsz-harminc nép betódult és odaállt elénk. Hogy az embernek a backstage-en is tömegnyomorognia kell… Felháborító. ;-) A dobos szépen melegített, forgatta a lábát, helyben ugrált, meg ilyesmi. Valamelyikõjük szülei is ott voltak, aranyos volt a két öreg, ahogy szurkoltak a “kis” fiúknak oldalról.
De a poén csak ezután következett, a HIM monitoraiból jóformán csak a dob szólt hátrafelé, ennek megfelelõen a színpad mögött a dalok elég kevéssé voltak élvezhetõek, csak a színpad elé kellett menni mûélvezetért…

Az egyik kisszínpad mélynyomói MÁV raklapon álldogáltak… :-o
Nem ez az egyetlen magyar vonatkozása különben a Ruisrock fesztiválnak. Épp most, teljesen véletlenül az És ilyen a box (az LGT-sztori) könyvet olvasva kiderült, hogy már az ötödik Ruisrockon az LGT is tiszteletét tette. Aminek persze Lógétéék akkor marhára nem örültek, mert éppen az amerikai turné kellõs közepén voltak, de valami magyar funkcionárius ragaszkodott hozzá, hogy oda-vissza repüljék át az óceánt ezért az egyórás koncertért…

Nem, ez nem iparihulladék-telep, hanem a fesztivál kerékpártárolója péntek este. Szombat volt a teltház, de mint látszik pénteken se voltak kevesen. Ruissalo szigete igazából Turku mellett van vagy 4-5 km-re a központtól, így nem csoda hogy sokan gördülve jönnek.