Csak két apró szemelvény a környék “életébõl”:
Érdekes háziállatokkal mennek az emberek a fél vekni kenyérért, ha ezt külön ki kell írni a bolt ajtajára…
A régvolt mozi területét az “épülõ” görög közösségi ház körbekerítette. Volt egy párfokos lépcsõ a park és az utcaszint között (eredeti célja már homályba vész), szerintem adta volna magát, hogy egy kisajtót ide építsenek. De nem, úgy látszik logikusabb volt a lépcsõ mellé rakni a kiskaput.
Tavaly is ugyanekkor, ugyanitt jártunk. Idén nem ide terveztük ugyan, de a környékbeli pályák és szállások kevésbé tûntek biztosnak, úgyhogy visszatértünk inkább a jól bevált völgyhöz.
Akkor erõsen mínuszok jártak, most akár +6-ig is felment a higanyszál. A fenti képen nem tudom, hogyan maradt meg a hó és jég — bár kétségkívül tetszetõs –, de a szép fehér sípályákon kívül akár piknikezni is lehetett volna a szép zöld gyepen. Éljenek a hóágyuk! :)
Elsõ nap a 2055 méteres Kaiserburg környékén melegítettünk, de a többi napon a szemközti St. Oswald 1900-as csúcsairól úsztunk le a völgyekbe. Két nap gyönyörû napsütésben. Pont, amikor már majdnem unalmas lett volna, a harmadik nap nekiállt havazni. Eleinte csak szállingózott, késöbb azonban szakadt rendesen az utánpótlás. Aztán a felhõk megunták az úszást, és leültek olyan 1700 méteres magasságba, pont a pályák közepére. Nem mondom, szép volt lenézni a csúcsokról a tejben úszó völgyre, de aztán abban síelni nem volt kifejezetten élvezetes…
Amúgy a negyvenes volt a kulcsszám a síelésen: napi kábé negyven kilométert síeltünk, max sebesség is 40-43 km/h között mozgott (de csak azért, mert lassan és óvatosan ereszkedtem, ifjú csapattársunk ennél bizonyára legalább egy tízessel többet teljesített)
Szállásunk ismét a Luggwirth fogadó volt, ezúttal egy szép tágas fürdõszobás, kétszobás lakrész. Ugyan nem kifejezetten pályaszállás, de azt az 5-10 perces autózást reggel és este bõven megérte. Varga Rezsõ és felesége bõséges és ízletes félpanziója és nagyon figyelmes vendéglátása tette teljessé ezt a rövid kis sívakációt. Egyrészt köszönjük nekik, másrészt pedig ajánlom mindenki figyelmébe. Télen-nyáron.
Egy kis politika, amibe valahogy pont belefutottunk. A kormányzó Fidesz az utolsó pillanatos törvénygyártási mániájukkal úgy felidegelte az ellenzéket — abból is a legkisebbet, az LMP-t –, hogy a képviselõik reggel a parlamenti parkoló bejárataihoz láncolták magukat. Volt “rendõri intézkedés” meg minden hajcihõ, ismét felkerült Magyarország a világ híradóinak menüjére.
Ugyanaznap délután a Miniszterelnöki Hivatal és a Parlament közötti téren az LMP “antikétharmados” tüntetést szervezett. Valószínüleg a reggeli láncos/sorompós akciónak (és az arra adott hatalmi válasznak) köszönhetõen elég nagy tömeg gyûlt össze, síppal, dobbal, nádihegedûvel.
Volt Orbán, takarodj; Fidesz-kereszt; és még egy halom ötletes és kevésbé ötletes frázis a táblákon.
A színpadon két beszéd közben a Kaukázus énekese foglalta el egy szál gitárral, és a Tartós béke címû számukba kezdett bele (“A norvég honlapokon terjed a hír, hogy visszaütött a pofon“).
Amúgy egy viszonylag elkeseredett tömeg volt, idõsek, fiatalok vegyesen.
Zöldpárthoz méltóan a hívek zöld közlekedési eszközökkel jöttek demonstrálni:
Közben a kettes villamos fényárban úszva mászkált a tüntetés háta mögött
Óvatos duhajok ezek a ferihegyi emberek. ;)
Miután megváltozott a reptér neve, nem az újat rakták ki, hanem csak az IATA rövidítését: BUD. Ez nem nagyon valószínû, hogy változik bármely irányból is fúj a politikai szélvihar, így nem kell a táblacserékkel pöcsölni a jövõben.
Paul McCartney egy igennagyon teltházas (az olyan 15k ember) koncerttel járt itt. Majdnem azt mondtam, hogy egy gombostüvet sem lehetett leejteni, de a szemközti szektorban volt egy kábé 25-ös üres luk, valami nagyobb társaság elfelejtett eljönni. De mindenhol máshol ültek, még a ma délután felszabadított extra jegyek is elfogytak estére. Amúgy ez volt az idei év utolsó nagy koncertje, most egy kis pihenés következik.
Masszív cucc, de nagyjából 5 óra alatt felhúztuk az egészet. A fenti kép még az show elött készült, hogy látszódjon a “körítés”: A hangszórók három karéjban, gondolván a színpad mellett/felett ülõkre is. Szintén nekik fent a zsinórpadláson két “kisebb” videofal (nem a szokásos vásznas kivetítõ).
Giga képernyõ hátul (a két fehér hasáb között, itt még nem látszik), mögötte egy hadseregnyi lámpa: érdekes effekteket mutattak be velük ahogy keresztülvilágítottak a LED-ek között. A bazi színpad mögötti képernyõ melletti két nagy csík is videófal volt, ezen közvetítették (vagy 7 kamerával!) a messzi nézõknek az elõadást:
Bár állítólag a Best Live Act díjat is megkapta idén Sir Pauli, azért annyira nem volt egy egetverõ show. Jó, legalább nem szúrta ki a nézõk szemét egy laza másfél órás izével, fél9-tõl 11-ig majdnem megállás nélkül nyomta a 38(!) számot, de azért nem volt extra látványos. Most láttam egy videót egy 2008-as koncertjérõl, dettó tök ugyanaz a stage. Minek újra design-olni, ha egyszer már bevállt :-)
Azt azonban a javára kell írni, hogy többször is megpróbált finnül beszélni. És nem csak a már-már megszokott “köszönöm”, “jó estét” kifejezéseket, hanem néhányszor szép kerek egész mondattal konferálta fel a következõ számot.
A dobos (Abe Laboriel) viszont fenomenális volt. Azok a grimaszok, igazán jó volt nézni. A Dance Tonight alatt — miközben taposta a lábdobot — nekiállt táncolni, sõt közönséget táncoltatni!
A közönség különben egészen meglepõ dolgot mûvelt. A küzdõtér is székesítve volt, ilyenkor általában csak szépen csendben és rendben szabad üldögélni. Itt és most viszont a barikád elé tömörült egy kisebb tömeg valahogy, ez a középsõ szektort felállásra “kényszerítette”, azok meg — ha már álltak — egészen rockkoncertes hangulatot teremtettek ott elöl.
Deep Purple
A Deep Purple a The Songs That Built Rock turné keretében Helsinkiben muzsikált egy szimfonikus zenekarral a hátuk mögött. Hiszen már lassan õk is a “klasszikus zene” kategóriába esnek ;-)
Ian Gillan (ének), Roger Glover (bassz), Ian Paice (dob), Steve Morse (gitár) és Don Airey (keys).
A Smoke On The Water az ‘alapszakasz’ utolsó száma volt, de a többi nélkülözhetetlen szám (Highway Star, Space Truckin’, Woman From Tokyo) is benne volt a setlistben. A szimfonikus zenekar miatt itt-ott egészen “filmzenés” hangzása volt a koncertnek.
Tele volt szórva szólókkal a mûsor: dob, gitár, bassz, szinti/orgona, sõt még az énekes is fitogtatta magát egy kicsit.
2012-ben egy új stúdióalbummal jelentkeznek, de addig még van pont egy hétnyi turné észak-Európában, majd februárban egy kis kanadai kirándulás.
Az utolsó számok egyikénél a prímás (avagy elsõ hegedûs) lecserélte a karmestert a pódiumon, és õ is megmutatta, hogy mit tud, aztán a gitárossal “párbajoztak” egyet, érdekes volt.
Elõzenekar a The Milestones volt, õk tavasszal jönnek ki a negyedik stúdióalbumukkal. Bár a névbõl — meg talán a zenébõl sem — derül ki, de ez egy helsinki zenekar, valódi finnekkel :) És egy egészen jó kis rock&rollt játszanak!
A ki-be rámolás problémamentesen zajlott a német roadiekkal, talán négy kamion volt összesen… Érdekes, hogy amúgy a német srácok nem voltak nagyon toppon az angol nyelvvel. :)
Kedves Olvasó Tömegek!
Elnézést kérek, amiért nem vettem észre korábban, hogy a régi posztok képei eltûntek. Ennek az az oka, hogy a régi cím (thing.pps-net.hu/~cstom) már nem elérhetõ többé, a képek viszont onnan szerettek volna letöltõdni az Ön brózerébe…
Szerencsére semmi nem veszett el, csupán egy halom bejegyzésben át kellett írni az URLeket, ami ezennel megtörtént, visszaadva az Internetnek eme rendkívül lényeges információ- (és kép-)halmazt.
A finn Mikulás rénszarvast (is) tojt idén, aki feltehetõen sok tejport legelt és kólát is ivott rá (legalábbis ilyen ízû a végtermék).
Az idei Action Hero székfoglalója:
Semmi különös, csak
Captain’s log, csillagidõ 1323079800: Az idei szezon elsõ hava megérkezett. Pont az amúgy szabadnappá minõsített Mikulás Napjára lesz mibõl hóembert építeni.
