Képek csak úgy…

Két éjszakára megpihentünk Varsóban. A város közepén 1955-ben épült gigászi Kultúrpalotát (a szovjet nép ajándékát) mindenféle felhõkarcolókkal próbálják körbeépíteni — egész sikeresen. A város végre városszerû (de rég láttunk igazi várost!), az óváros szép és jó nagy, bár semmi sem “eredeti”: nulláról építették fel a második világháború után — fényképekrõl és festmények alapján állították helyre az egészet.
Itt meg a teliholdat látjuk, amint átvilágít egy templomtornyon.

Utazni (illetve vezetni) Lengyelországon keresztül kissé kalandos. Itt most egy elég jó állapotban lévõ út látható, de olyan vacak lukas/kavicsos fõúton is száguldottunk Varsó fölött, hogy a lélegzetünket is visszafolytottuk…
A kamionforgalom “jelentõs”. A kétszer másfél sávon elfér: kamiont elõzõ kamion, szembe forgalom (aki persze illedelmesen lehúzódik), és a lehúzódó (“leálló”) sávban gombát áruló nénike. Ha nem húzódsz le eléggé, a kamion csap el, ha túlságosan, akkor meg te csapod el a gombát :-) (A nénike nem hülye, õ az útmenti árokpartról figyeli érdeklõdve az eseményeket).
Érdekes módon a kisebb utak minõségre is, meg forgalomra is sokkal kellemesebbek voltak, mint az “egyszámjegyû” fõutak…

Ez a kép itt önmagában nem is érdekes, csak olvasván Sam. Joe liftrejtélyét, egy rendkívül jó illusztráció a témára. :)
Itt kéremszépen egy földszinti lifthívó gombot láthatunk a litván Klaipeda egyik szállodájából, ami LEfelé mutat (nem, nincsen pince, emeletek vannak). Vagyis nem csak szõke titkárnõk hívják le a liftet a lefele gombbal, hanem “felelõs lift-designerek” is úgy gondolják, hogy ez így van jól.
Késöbb bele is estünk a csapdába, az ötödikrõl a földszintre tartva a lefele nyilat nyomtuk meg, hát meg is állt a felfele tartó lift egy csapat jókedvû turistával. :-)

Elsõ megállónk a Plateliai (Plunge) [N56.0315, E21.9061] volt szovjet atomsiló volt, Litvánia nyugati csücskében, egy természetvédelmi terület, és nagyjából a semmi közepén. Hát, úgy néz ki mint bármely elhagyott katonai ojjektum: betonbunker a föld alatt. De ez annyiban különleges, hogy innen a ruszkik Törökországig is el tudtak volna lõni egyszerre akár négy R12 atomrakétát. Két év alatt, 1962-re készült el a bázis, az egyike a legelsõknek (nem ám markolóval, tízezer kiskatona ásóval!), és 1978-ig volt aktív. Ekkortájt szúrta ki a CIA (vagy legalábbis a SZU ekkor tudta meg, hogy tudják :-) ).

Elindultunk hazafelé autóval, búcsuztatásunkra óriási lufikat eregettek Helsinki felett. Jó kis út lesz: Észt, Lett, Litván, Lengyel, Cseh és Szlovák részvételre számíthatunk. De elöbb egy felfrissítõ alvás a VikingLine Rozelláján.

Bár ez nem saját kép, azért jó. Így a blog (úgyis mint napló) “történelmi” szekciójába idebiggyesztem, márcsak családi vonatkozása miatt is.

Nos, alig egy év alatt sikerült megírni a portugál képekhez a szöveget, ígyaztán végre elkészült a 2006-os Portugál “körutunk” beszámolója.

Azt eddig is szinte elvártuk, hogy május 1-jén, Vappukor, még hulljon egy kis “utolsó hó” itt Finnországban. Természetesen a Svédeknek ezt is jobban kell csinálniuk: közép-Svédországban ma, június 14-én nagyjából 10 centi hó esett. Úgy, hogy elötte pár nappal még (plusz) 30 fok körül jártak. Szegény Norvégoknak is jutott az áldásból, de csak mutatóba.
Mivel ezek a részek délebbre vannak, mint Helsinki, és a múlt héten itt is közelítettük a harmincat, most kissé aggódva figyeljük a fejleményeket :-)

Mivel már erõsen megtelt a hócipõm a Finnair kajájával (fekete kenyér egy szelet sajttal, ami lehet, hogy qurva egészséges, csak épp teljesen ehetetlen), gondoltam egy merészet, és ezúttal spec kaját rendeltem. Azt már tudtuk, hogy a vegás (VGML) az talán még szarabb, mint a rendes, sószegény diéta nem érdekelt, a hindu kaja feltételezésem szerint ugyancsak sima vegás (késöbb kiderült, hogy nem jártam messze ezzel a gondolattal), így a figyelmem a kóser kaja irányába fordult. Fõleg, hogy az írás szerint spec konyhából lezárva érkezik majd (értelemszerûen). Hát, egy próbát megér.
Nos, míg a többiek egy féltenyérnyi Caesar-salátát kaptak, az én dobozom majdnem nem fért el az asztalon :-) Lazacderék paradicsomos és zöldséges körettel, csokipuding, gyümölcspüré, csípõs/sós zizi, saláta. Élni tudni kell :)

UPDATE: a visszafele úton “elfelejtettek” kóserkaját felrámolni a gépre, megint csak az a halálos feketekenyér jutott ;( Hát, eddig kettõbõl egy sikerült, azért én tovább próbálkozom. :)

A C.W.R. mögött egy nagyobb teremben alakították ki a Churchill múzeumot. Nagyon jó kis múzeum, mindenkinek csak ajánlani tudom. Nem (csak) a szokásos “tárlók között csoszog a nép” stílusú, hanem egy csomó “interaktív” része is van. Ez nem feltétlenül számítógépet meg egeret jelent, lehet, hogy csak kis táblácskákat lehet kihuzogatni további infókért, vagy ilyesmi. Churchill nem csak egy második világháborús miniszterelnök volt, elötte is ott nyüzsgött a politikában. Nem egyszer sikerült neki majdnem teljesen lerombolni a karrierjét, de aztán mindig “feléledt”, visszatért. Eddig errõl az idõszakáról vajmi keveset tudtam csak.
A képen egy gigantikus, interaktív kartoték-rendszer a világ történéseivel, de fõleg Churchill tevékenységével telepakolva. Az oldalán kis touchpadok, azzal lehet válogatni az évek/hónapok/napok kartotékjai és iratai között. Némely oldal csak szöveg, pár fényképpel, esetleg videóval, de néhány oldalt kinyitva az egész asztal megváltozik: például a gyõzelem napját megtekintve hatalmas ováció hangzik fel és a gigantikus asztal angol zászlóba burkolózik — a más napokat böngészõ többi látogató legnagyobb meglepetésére :-D
Churchill megkapta a tiszteletbeli amerikai állampolgárságot a háború után. Az ezt megtestesítõ dokumentumot (egy, a fedõlapján nevesített amerikai útlevelet) láttuk kiállítva pár napja Churchill szülõhelyén, Blenheimben. Nos, ugyanaz a dokumentum ki van állítva itt a Churchill-múzeumban is…