Képek csak úgy…

Punnyadás után végre Nagyszínpad: a Quimby mutatta be ismét a “biztosítékos” albumát, ami, hát, nem a legkirobbanóbb dalokat tartalmazza. Szerencsére voltak a jól megszokott régebbi dalok is, úgyhogy azért jól éreztük magunkat. Múltkor már nem volt velük a hegedûs Bence a színpadon, most viszont megint ott húzta (nem rosszul, azt meg kell hagyni), szóval úgy néz ki “végleg” zenekartag lett?

Pont egy sörfeltöltésnyi idõ múlva megérkezett az est “sztárcsapata” a Manu Chao. A nézõtérre gyakorlatilag kirakták a táblát: megtelt. Bár mi a lassabb Manu Chao számokat ismertük, azért arra számítottunk, hogy (fõleg) nem azokból fog állni egy esti fõkoncert, hanem pörgésbõl. Így is lett, szinte megállás nélkül végigugrálták az idejüket/ugráltatták a közönséget. 11:08-kor széttárt karokkal jöttek vissza (harmadszorra), és vonogatta Manu a vállát, hogyhát ilyenkor már csendben kell maradni itten, pedig õk még játszanának. Ami ránk is fért volna, hiszen csupán kétszer ment el az áram a Nagyszínpadon a koncertjük közben (lásd a képet fent. Mint késöbb kiderült, a Sziget északi (nyugati) részén még súlyosabb és hosszabb áramkimaradások voltak, a Civil utca pl. gyakorlatilag teljesen bezárt).
Pont bent álltam a színpad közepénél (a torony vonalában) az árokban, amikor az elsõ (hosszabb) áramszünet beütött. A színpaddal szembeni toronyból a tömegelválasztó sávban elkezdett valaki egy fejlámpával ügetni a színpad felé — vicces látvány volt a tök sötétben az az egy pici imbolygó fejlámpa.

A Sziget Fesztivál 15. alkalommal is feldübörgött (igazából már tegnap, az LGT kituggyahanyadik utolsó-utáni búcsukoncertjével). Húzós elsõ nap volt, délutántól hajnalig meg sem álltunk. A szilikózis (hypochondereknek: lásd itt) népbetegség lesz itt, fõleg a Nagyszínpad környékén — füstgépet nem is nagyon kellett használni, hogy láthatóvá válljanak a színes fénycsóvák :-) Odafönt egy igen hasznos túlélõberendezés látható, a folyamatos folyadékbevitel legalább a nyelõcsöveket tisztíccsa.

Nade a program. Világzenével indult, a Gocoo nevû japán lánybandával. A kedves hölgyek iszonyatos méretû dobokat csapdostak igen nagy erõvel. A jó ritmusos zene mellett még látványos is volt. Aztán egy kis punnyadás és körbenézés következett (merthogy minden évben változik egy kicsit a térkép; nem nagyon, csak annyira, hogy érdemes legyen minden évben újrafelfedezni :) ). A kajaárakról annyit, hogy a szerb-konyhánál az elöttem lévõ külhoni turista fizetéskor kikészített egy ezrest a két egytálételért, majd közölték vele, hogy 2250. A megnyúlt arca mellé, csak annyit bírt kinyögni: This is a fucking robbery… És ez még csak az elsõ napja itt.

Január 24-28 között (pont a pesti Filmszemlét megelõzõ héten) volt itt HKI-ben egy “kis” dokumentumfilm-fesztivál, valami 120 filmmel. Ez azért jó, mert normálisan esélyem sincs finn filmeket nézni, de itt angol felirat kerül rájuk. Ezen felbuztulva rögtön egy amerikai filmmel kezdtünk, ami finnül volt feliratozva, de ez mellékes :) Egy halom érdekes filmmel kerültünk szembe, ezek egy részérõl az euroASTRAn regélnék inkább.
A fenti kép egy rendhagyó filmbemutatón készült. A Revolution! címû film premierjén együtt énekelt a közönség a filmmel és az alkotókkal (a mikrofonnál az Agit-Prop énekese [balra] és a film rendezõje, de a többiek is ott ültek körülöttem). A felkészültebbek kis ledes lámpácskákat hoztak, a többiek a mobiljukkal világították a “szövegkönyvet” az ismeretlenebb dalrészleteknél… :) Térhangzás Live!

Nagyszínpad elötti fodrász-szalon és a pókhálós punk.