DocPoint: My Palestine
A My Palestine viszont egy francia rendezõnõ filmje a libanoni menekült-táborokban (ezek nem sátortáborok, hanem kis házakká/falvakká nõtték ki magukat) született és felcseperedett palesztin fiatalokról. Természetesen mossák az agyukat kora gyerekkoruk óta az általuk személyesen sose tapasztalt Palesztínáról: kisgyerekeknek szóló “színielõadást” is láthatunk a gonosz izraeli megszállókról és a hazafias — akár halállal is dacoló — palesztin tinédzserekrõl.
A srácok azt a feladatot kapták, hogy négy képbõl (New York, Párizs, Bejrút, Jeruzsálem) válasszák ki a nekik tetszõt háttérképnek a beszélgetésükhöz, majd ezt persze meg is kellett indokolniuk. Különbözõ érzések kavarogtak, de a nagyrészük inkább elfele tart: Párizsba, NewYorkba (még akkor is, ha Jeruzsálemet választotta háttérnek). Nem nagyon akarnak a táborokban élni tovább — mondjuk érthetõ módon — “vissza”menni meg nem sok esélyük van.
A film után viszont, amikor kiálltak a rendezõk a nagyérdemû elé, elszabadultak az indulatok; fõleg Yaniv Berman fejéhez vágták a szóvirágokat. Az, hogy egy palesztin srác kicsit vehemensen beszélt, talán érthetõ, de hogy egy európai (feltehetõen finn) köcsög palesztin sállal a nyakában mindent jobban kellett tudjon innen, mint a faszi, aki évente egy hónapot tölt az egyenruhában — na az azért egy kicsit sok volt.
Ja, a My Palestine-t nem mutat(hat)ták be a forgatás helyszínén, mert az egyik szereplõ a szabad szerelemrõl beszélt — és ez a felvilágosult palesztinok között már jóformán halálos bûn… Míg az Alpha Diaries-t — amit gyakorlatilag titokban forgatott Berman, csak utólag nézték át katonáék — bárhol meg szabad nézni…