Elämä Lapselle
A Háromkilences napon (09.09.09) egy beteg gyerekekért segélykoncert volt a sportcsarnokban. Magán a koncerten nem dolgoztam (csak utána), de beültem a nézõtérre, végülis egész jó kis együttesek is megfordultak a színpadon (69Eyes, Sunrise Avenue, Anna Abreu, stb). Érdekes szerkezet volt amúgy, a küzdõtér közepére rakták, az egyik oldalon rockosabb zenét, a másikon lazábbakat játszottak felváltva. Igazából ez egy “adománygyûjtõ” tévémûsor, ennek megfelelõen playback az egész show. De igazinak kell kinézni, így a srácok megszakadtak bent. Minden együttes egy (azaz 1) számot játszott, — bár néha késöbb visszajöttek ismételni, — vagyis minden szám után felszerelés csere, színpad rendezés, miegymás. Nem unatkoztak, no. :)
A mûvészbejáróhoz ültem, ott találtam szabad helyeket — mint késöbb kiderült, valamilyen rejtélyes okból direkt üres sorok voltak ott. Egyszer-kétszer még elhajtották az odakucorgókat (szerencsére engem békénhagytak), aztán feladták a biztonságiak. Én meg így kisvártatva egy nagy csapat visongó 14 éves leányzó között találtam magamat. A záróakkord a Tokio Hotel volt, ezek a kiscsajok megõrültek már a várható színpadralépés elött egy fél órával. Érdekes volt egy ilyet “belülrõl” átélni :D
Na, aztán mûsor után elrámolni egy “élmény” volt. Ez helyi szervezés volt, roadie-k nincsenek, hanem a legnagyobb itteni rendezvényszervezõ (Eastway) legénységét segítettük ki. Sajnos nekik minden rendezvény/színpad különbözõ, így aztán nincs begyakorolt sorrend meg mozdulatsor; mindent improvizálnak, és az bizony itt-ott egymásra várással jár. Ami hajnali kettõkor nem feltétlenül tölti el boldogsággal az embert. De legalább a nyári fesztiválokon már megismert arcokkal nyomtuk :)
Az õszi szezon ezennel elkezdõdött…