Archive for the 'Animatricks' Category

Animatricks: Eredmény

Sunday, October 28th, 2007

Hunting

Dream institute Bait
Megszületett az eredmény, a finnek kitörõ örömmel díjazták ezt a perverz kis Syötti-t (Bait, azaz Csali, jobb alsó kép. r: Malakias), ami egy kisfiú és egy kishal barátságáról szól, amint kihorgásszák a rozmáralkatú vén faszokat a medencébõl és a nagyhalakat a tóból. Szerencsére csak ez utóbbiakat eszik meg (bár az is elég furcsa látvány ahogy a kishal falatozik a nagyhalacska húsából), az elöbbieknek csak a farkukat harapják le. Na szóval ez a Fõdíjat, a Közönségdíjat, Laurea-díjtól és az ANOBA-tól egy-egy “special mention”-t gyûjtött be (“a humoráért”). A másik ANOBA “special mention” az Ankkuri (Horgony, r.:Tommi Juutilainen) kapta, ami nem kevésbé altesti és perverz. Annyi jó, érdekes film volt itt, hogy válogatták ki pont ezeket a díjakra?!

A legjobb finn animációnak Laurea-díjat egyébként egy egész jó kis rajzfilm, a Säieteoria (String theory, r: Kim Helmisen) kapta. Pár szóban talán a “minden mindennel összefügg” írja le jól, de a globalizáció a hangsúlyos téma benne. A másik “special mention”-t Milja Aholan Viisi aamua vielä (Még öt reggel) címû hmm… “enyhén” agitpropos alkotása kapta (a szociális rendszer leépítése és a politika tanmese).
Animation NOrdic and BAltic (ANOBA) hálózatban jelenleg 6 filmfesztivál van, mindegyiken jelölnek egy-két filmet az ANOBA díjra. Ez egyúttal nevezést jelent az európai Cartoon d’Or megmérettetésre is.
Az ANOBA-nezevést az észt Mati Kütin Une Instituutille (Álom Intézet, bal alsó kép) kicsit unalmas (mondjuk álmosító :) ), de aranyos filmje kapta. Ez fõleg azért meglepõ, mert ez a filmecske már megkapta a nevezés jogát erre a díjra a legutóbbi észt fesztiválon… Ugyanitt a közönség a lett Janis Cimermanisin Medibas (Vadászat, felsõ kép) bábfilmjét találta a legjobbnak, ami tényleg fergeteges volt. Az erdész — három szaki segítségével — jól megmenti az erdei haverjait (az állatokat) a vadásztól (aki két fekete napszemüveges testõrrel egy Hummerben érkezik a mészárlásra vadászatra). Na ebben volt humor :)

Animatricks: az Animátorok Csatája

Saturday, October 27th, 2007

Animátorok Csatája - csapatok
Ma este a Glória klubban három társaság csapott össze, hogy fél óra alatt melyikük rakja össze a legjobb animációt. Eszközök beszerzésére 10 eurójuk volt (már a számítógépen és ilyesmin kívül) a csapatoknak. Balra az észt csapat, jobbra a MediaLab, keresztben pedig a turkui Mûvészeti Akadémia csapata. Érdekes volt a filmkészítés; végig azt hittük, hogy a turkuiak lesznek a nyerõk. Használtak fázisrajzokat, söröskorsót (amibõl szívószállal “emelték ki/magukba” a fázisok között szükséges különbséget) , gyurmát és papírkivágásokat is. Végül azonban csak egy nagyon rövidke, igazából történet nélküli filmecske lett belõle.
Animátorok Csatája - Észtek
Az észtek papírkivágással dolgoztak, és ránézésre övék volt a legprofibb felszerelés is. A filmecske jópofa volt, beleszõtték a helyszínt (Gloria) is. A végén a “Fin” (“vége”, de a finn autójelzés is) feliratot elütötte egy “Est” (mint Észtország) felirat. Övék lett a közönségdíj. A közönségdíjat amúgy zajmérõ és sorozatos ovációk segítségével állapították meg. :-)
Animátorok Csatája - MediaLab
A gyõztesek a Media Labosok lettek, kaptak vándor-papírkoronát is. Érdekes gyurma/hulladék összeállítású animációjuk azt a kérdést tette fel, hogy “milyen bajszot szeretnél magadnak?” Ami végül megdobogtatta a zsûri szívét, hogy az egyik bajusz szerepét egy rántott halrudacska játszotta el.

Animatricks: Holland diákok filmjei

Saturday, October 27th, 2007

Animatricks

A holland beszívott diákok filmjeirõl sajnos nincs képem, pedig volna mirõl. Itt is látszott, hogy a mûvészethez valami múzsát kell fogyasztani :-)
Az elsõ film rögtön meg is mutatja, hogyan: “Az írói válság leküzdésének tíz módja” címet viseli Demian Albers filmje.
Egy nagyon ügyes áldokumentumfilmet is láthattunk: The Order Electrus az elhagyott gyártelepeken “kifejlõdött” fém/kondenzátor rovarok életérõl szól. A rendezõje, Floris Kaayk, az élõkép és animáció kapcsolatát vizsgálgatja filmjeiben, érdemes lesz odafigyelni rá.
Ramon Oranje Undercover Wild rajzfilmje egy akciófilm paródia (a Mission Impossible-tõl a James Bondon keresztül a Charlie angyalaiig, sõt még a Tini Nindzsa Teknõcök jegyei is megtalálhatók benne) és egyben egy pilot-epizód (sajnos úgy néz ki filmsorozat nem lett belõle), melyben Hippo és Frog speciális ügynökök végeznek el egy állati megbízást. Üdítõ etûd volt a néhány elszállt “mûvészfilm” között.
A Square Love és a The Harvest 3D animációi is említésre méltók, valamint a kakukktojás 529 (merthogy ez Belga, a Hollandok között, ráadásul báb és nem rajz) is megnézésre érdemes (csak kár, hogy nem tudom hol lehetne õket megtekinteni…).
Azt elég könnyen megállapíthatjuk, hogy akár a holland diákok között is több értelmes és kellemes filmötlet bújik meg, mint a válogatott finn mezõnyben…

Animatricks: Nordic&Baltic verseny

Friday, October 26th, 2007

Dvornjagi
Ma betekintettünk a versenyösszeállításba is. Volt néhány egészen szürreális is, egy-kettõ azonban megfogott. Odafönt a Dvornjagi-ból (Norvégia, 2007, r.:Svanhild Utne) egy kép. Ez a film egy kóborkutyapárról szól, ahogy éldegélnek az utcán, ahogy az hím kolbászt lop a párjának, meghúzzák magukat itt-ott. Aztán egy kis kavarodás után a leányzó eltûnik. Szomorúan járkál az utcákon a kankutya, míg egy kirakatban a tévében meglátja a párját, amint épp lövik fel az ûrbe… Lajka emlékére.

Lonely Feeling
Ez a másik, Lonely Feeling (Lettország, 2006, r.:Kaspars Roga), úgy nézem eredetileg a lett Brainstorm együttes Rudens címû számához egy videoklipp, de aztán néhány rövidfilm-fesztiválon is jól szerepelt. Nem érdemes sokat írni róla, ez fent van a youtube-on, meg lehet nézni :-)

Ezek persze csak kiragadott “kedvencek”, vagy 30-40 film verseng itt. Vasárnap van eredményhirdetés, kíváncsi vagyok, a zsûri végül melyik film mellett teszi le a voksát.

Animatricks

Wednesday, October 24th, 2007


Vasárnap lesz az Animáció világnapja (bármit is jelentsen ez). Erre idõzítették a hetedik Animatricks filmfesztivált itt Helsinkiben. Kevés fesztiválok egyike, ahol verseny is van: Nordic & Baltic animációk versenye, kíváncsi vagyok mivel állnak elõ az északiak.
Sikerült ma egy finn válogatásba belenézni, hát ilyen perverz és depressziós filmfolyamot még nem láttam :-(
Szerencsére a fesztivál díszvendége Paul Driessen Hollandiából — aki még a Beatles Yellow submarine klippjével kezdte a karrierjét 1968-ban. Na az õ rajzfilmjeibõl készült válogatás igazán üdítõ volt. Látványosak, ötletesek, elgondolkodtatóak.


AWSOM Powered