A következõ nagyszínpados a The National, akik megintcsak nem egy idevaló zenekar volt. ( Lecserélhetné már a Sziget a Nagyszínpados programszervezõt… ;( ) Szóval olyan kis langyos tingli-tangli jött ki belõlük. A nézõsereg is erõsen megfogyatkozott, aki maradt, az is csak gondolom megszokásból, hogy mégiscsak ez a legnagyobb színpad a környéken.

Szerencsére a fesztivál másik finn résztvevõje, a Sonata Arctica elég gyorsan következett a Metál színpadon. Hogyan jön ki ilyen vékony hang ebbõl az emberbõl, azt nem tudom.

Idecsõdültek persze a finnek is (idén valahogy nem éreztem, hogy túl sokan lennének), elõkerült a féltve õrzött Jallus üveg. ;)
Bár lehet, hogy ezek mégse az északiak, merthogy egy teljes hétig egy teli üveg alkoholtartalmú folyadék mellett egy finn ember szerintem nem bír megmaradni anélkül, hogy felbontaná (hacsak nem egy egész rekesszel hoztak, de akkor az meg hogy került be a fesztiválra? ;) )

Közvetlenül a metálszínpad mellett amúgy fel voltak készülve a szivacs északi rokonokra, ez volt az italospult cégére:

Nna. Miután kiállatkodtuk magunkat a finn szonáták közepette, pihenésképpen átmentünk a budai oldalra a magyar MR2 színpadhoz Vad Fruttikat hallgatni.

Aztán kombináltuk a keményet a magyarral, és visszakerültünk a Metál színpadhoz, ahol a Tankcsapda csapatta az évi rendes szigetes fellépését.
Tök rendesek voltak, hogy már az elsõ szám alatt robbant a pirotechnika, miközben vagy ötven fotós és egy féltucat InKalos ugrált a töltetektõl pár centire… ;/ Nekem eddigre már kiváló füldugóm volt (azért mégse múlt el nyomtalanul a finn fesztiválok látványa, ahol majd’ mindenki bedugott füllel pogózik), de többen kicsit megrémültek.
Aztán késöbb is jöttek a tûzcsóvák:

Hátul a tömegben volt világító felirat is:

Ahogy haladt elõre a mûsor, Lukácsnak egyre kevesebb hangja lett, de addigra a közönség már gondolom megszokta a reszelõs rekedséget.

A Nagyszínpadot a White Lies zárta idén. Nem rossz, nem rossz, de azért ez is csak valami szintipop volt…

Hát, ennyire futotta a 2011-es, tizenkilencedik Sziget Fesziválból. Köszönjük a lehetõséget! ;)

A délutánt az ilyenkor elég népes civil faluban töltöttem, élõ könyvtár “olvasása” meg ilyesmi. Aztán ötre eljutottam a Világzenére ahol a Ska Cubano melegítette be a közönséget. Õk (is) visszatérõ vendégek a Szigeten.

Onnan átruccantam a Rock színpadra, ahol a magyar Superbuttra headbangeltek a rockerek.

Apropó, a képzõmûvészeti sarokban egy mókuskerékkel hajtott seggnyaló berendezés is található, gondolom a Szigetre látogató államtitkárok és politikusok számára fenntartva.

Nem messze onnan, az Európa színpadon a szlovák Puding Pani Elvisovej zenélt. A nevük alapján valami Elvis imitátor zenekarra számítottam, de csak egy ‘tizenkettõ=egytucat’ együttes volt. Korrektek, de nem az, amit vártam…

Ismét Nagyszínpad, ahol a Kate Nash leánybanda került a deszkákra.

Innen beindult a szigetkörjárás. A múltkor említett hiányzó lángosos helyét két emberevõ vizes lufi foglalta el:

Mások meg a dinnyébe oltott vodkás eljárást vitték el a szélsõérték felé:

A Nagyszínpad mögötti játszótéren a köteleken ugrállt pár csávó. A többi szigetlakónak már az kihívás volt, hogy végigegyensúlyozzon, ezek meg ugráltak meg piruetteztek a két kötélen…

Az egyik koncert elött várakoznak a fotósok bebocsátásra várva. A magas gyerek homlokán az adott koncertre szóló “belépõmatrica” (normálisan a pólón helyezkedik el).

Ismét Nagyszínpad, Kaiser Chiefs a következõ.
A tömegben elõször jelentkezett magyar zászló. Kicsit címeres ugyan, de azért a miénk.
A szigetlakók mindenféle zászlókkal tudatják egymással, hogy õk honnan is jöttek, illetve társaikkal, hogy meddig kell beverekedniük magukat a tömegbe.

Ezután az MR2-n belehallgattam a Hiperkarma koncertjébe, de annyira be voltak állva, hogy az már fájt. Tovább haladva, a picinyke Open sátorban a Velõrózsák adott elõ a maréknyi “tömegnek”. Kispi enyhén ittas állapotban is eltalálta a húrokat, bár a számok között kicsit több idõre volt szüksége, hogy megeméssze mi a következõ feladat. ;)

A féltízes blokkot a Világzenénél kezdtük, ahol Goran Bregovic akkora tömeget vonzott, amit még a Nagyszínpad is megirigyelhetett volna. Nem csoda, egy szinte tökéletesen felépített, jó húzású mulatós mûsort hoztak.

Emeletes volt a közönség:

Közben az MR2-n a Heaven Street Seven slágereire ropta a magyar közönség.

Mindeközben a Nagyszínpad mai fõattrakciója, a 30 Seconds to Mars mozgatta a tömeget (bár korántsem akkorát, mint tegnap a Prodigy). A végén az egész színpad megtelt a közönséggel, akiket szépen lassan felhívogattak az utolsó számok alatt.


A 30STM leglelkesebb szurkolói már a délutáni koncertek alatt letáboroztak az elsõ sorok közepén, sõt alkalomhoz illó frizurát is faragtak a hajukba ;)

Rögtön utána a Nagyszínpadot Skunk Anasie foglalta el. Vót náty meglepetés, amikor kijött a színpadra ilyen csodás nyakbavalóval ;) A zene viszont jó volt. Sõt a leányzó még tereminen is játszott egy kicsit, bár az antenna nyalogatása talán határeset a zeneszerszám üzemszerû mûködtetése során.

Idõközben az A38-wan2 sátorban Zagar izzított, egy DJ és egy zenekar érdekes elegye. Jópofa, lendületes számokkal.

A Metál színpadra a svéd The Haunted “öregemberei” robbantak be, viszonylag népes nézõtábor elött népszerûsítették a skandináv keményzenét. A doboson az a sárga dolog nem füllhallgató, hanem ipari fülvédõ. Nem bírja már a saját hangját sem ;)
(mondjuk én is beszereztem egy szuper kis füldugót, a színpad elötti basszusládák elég zajosak bírnak lenni)

Az A38 színpad melletti táborban volt pár sátor, ami az elsõ napokban csak madzaggal volt körbefonva az átvonuló csordák ellen; késöbb a feleslegessé vált hulladek ötletes felhasználásával riasztót is felszereltek a kerítésre.

A nagyszínpad elött találkoztam egy csapattal “Én szeretem a Sziget és a pálinkát!” nyelvújítós pólókban. Kiderült, hogy Londonban élõ ausztrálok, és csak elnézték a fordítást, amikor a pólókat gyártották. ;) (amúgy — bár ezek pont nem ott készültek — a múzeumnegyedben bárki stencilezhetett magának kreatív pólót. Illetve olyat is láttam, aki ott közvetlenül bõrre festetett)

Az ausztrálok amúgy a Dizzee Rascal koncertjét várták, akik kisvártatva ki is ugráltak a színpadra. Két csávó szaladgált a lehetõ legtávolabb egymástól, plusz egy DJ pörgette a CDket a színpad közepén.

Eközben a magyar színpadon a Budapest Bár mulatós számai és sanzonjai követték egymást. Ez egy érdekes egyveleg különben, cigányzenekar (hegedû, cimbalom, nagybõgõ, ilyesmi), plusz néhány “mai” hangszer (dob, villanygitár), és még néhány ismert énekes arc (Frenk, Juci, Lovasi, stb.)

A Metál színpadon az amerikai Deftones követte a svédeket.

Az Európa színpadon ki más, mint az Európa Kiadó játszott a Szigetre tévedt vénebb korosztálynak. ;-)

És a Sziget sztárvendége, a The Prodigy is megérkezett! Ugyan a nulladik napi Prince koncerten azt mondtam, hogy teltház van, de akkor itt most dupla teltház lehetett. A nagyrét faltól falig tömeggel borítva, mindenki tombol.

Este tízkor, amikor az Európa színpad abbahagyja a zenélést, az elötte lévõ teret átveszi a Nagy Utcaszínház gigantikus; tûzzel, fénnyel és a nézõk között gördülõ óriás-platformokkal celebrált elõadása. Itt egy kicsit megpihentünk a nagy pörgés után.

Ma végre sikerült a hajójáratra felférni. Korábbi Szigeteken rutinszerûen használtuk a viszonylag gyakran a belvárosba járó hajókat esetleg a K-híd elõl induló Sziget-buszokat. Na, idén sikerült elrongálni a kiváló közlekedést: a hajók ritkábban (félóránként) járnak és kisebbek, míg a buszjáratot átvette a BKV és valami furmányos körjáratot álmodtak meg, ami pont a belvárost kerüli csak el… Szóval a hét elején akkora sorok kígyóztak a hajóra várva, hogy esélytelen volt felférni, de ma szerencsénk volt, pont bent állt a hajó, és még hely is volt rajta.
Szépen lecsorogtunk a Dunán, a végállomás a Vigadó/Petõfi tér, ahol legnagyobb csodálatunkra nem egy mezei pontonhoz, hanem az utolsó úszóképes dunai monitorhoz (Lajta, napközben múzeumhajó) köt ki a Hófehérke motoros. Vigyázatlan Szigetelõ a sarkon befordulva ágyucsõbe ütközik ;-)

Közben átruccantam a szomszédos Európa színpadra (a tavalyi Jazz színpad keresztelõdött át), ahol Ismo Alanko & Teho adta a zenét a szép számban összegyûlt finn kisebbségnek.

Utána irány a Világzene (amit átverésbõl idén “Pesti Est” néven fut… Ilyen névvel korábban egy mikroszínpad létezett tök máshol).
Itt végre találkoztunk a berlini (német-ukrán-magyar) Rotfront együttessel. Õket már kergetjük egy ideje, de eddig mindig pont elkerültük egymást.

Velük énekel Gryllus Dorka (a basszeros meg Wahorn Simon, aki a Balaton nevû együttesben is játszott korábban).

Gyors szigetkör — mielött visszatérünk ugyanide –, ami alatt találkoztunk egy emberhajtású mobil grillel,

meg egy száraz jégpályával (nem szárazjég-pálya), ahol sählyzni lehetett korcsolyá[-n/-val/-zva vagy valami ilyesmi]

Még volt egy kis idõ a Gotan elött, így megnéztük a Hello Wood installációkat a sziget világzenei végén. A sarokban nyilvános bárányépítõ mûködik napközben, egy egész nyáj álldogállt a karámban.

Ismét a Világzene, ahol Gotan Project volt a mai fõattrakció. Tavaly sátorban voltak, és iszonyú tumultus elött játszottak. Idén megkapták az egyik nagyszínpadot.

Viszont nagy csalódásunkra tökugyanazt játszották el, mint akkor (és amit mi HKI-ben is megnéztünk már). Igazán újíthatnának, mert bár a zene jó, így harmadszorra az elõadás már elég unalmas…

Ha ezt tudjuk, akkor az MR2 színpadon ugyanakkor játszó Kiscsillag több figyelmet kap, így csak az utolsó pár számot csíptem el.

Egy kis kaja, és levezetésnek az Open/Civil sátorban a Malacka és a Tahó szolgáltatta az ugrálnivalót.
(Itt, még az elõadás elött megkérdeztem a hangmérnököt, hogy idén mi a zajhatár. 102 dBA volt a válasz. Miközben a mûszer 84dBA-t mutatott úgy, hogy a sátorban semmi sem szólt… Nem egyszerû.)

A Nagyszínpadon a Rise Against kezdett hatkor, volt ugrálás rendesen.

Miközben az elsõ szigetköröket róttuk, mindenféle érdekes dolgokba akadtunk, mint például ez az offline chat asztal:

Más keresett helyszín, mint például a Blues színpad mögötti lángosos sajnos idén eltûnt, a helyén valami nagy gumilabda lebegett a gumimedencében. ;-(
Azért találtunk másik lángost, az se volt rossz ;)
A nagyréten álldogál egy középkori vár alakú kocsma, ahol élõzene mellett ihat a nagyérdemû.

Sajnos eltaktikáztuk a programokat, ezért lemaradtunk az ausztrál Empire of The Sun elõadásáról — túl messze voltak a Nagyszínpadtól, ahol az amerikai Interpol következett majdnemnyolckor.

Nagy mikrofonok is voltak a közönségnél.

Ugyanígy járt szegény portugál Ana Moura is, aki egyszerre volt a Motörhead-del. A Rock-Metál színpad headlinere viszont fittyet hányt a fesztiválfegyelemre és késett egy jó félórát.
Teltmezõs koncert volt, nem csoda, hogy szigetszerte mindenhol Motörheades pólós arcokkal futott össze az ember.

Fél tízkor az agol Pulp jött a Nagyszínpadra. A koncert elött egy áttetszõ lepel volt a színpad elé feszítve, erre lézerbetûkkel írkáltak és húzták a közönséget. Mögöttem egy lelkes tolmács fordítgatta oroszra a feliratokat (elég sokan vannak a ciril betûs országból), és csak a magyar feliratoknál jött zavarba :-)
Aztán csak belecsaptak a lecsóba. 2002-ben már jártak itt, bár nem emlékszem, hogy akkor is Nagyszínpadosok voltak-e. Mindenesetre a csávó próbálkozott magyarul beszélni egész sokat (pl. “Szia, mi vagyunk a Pulp”).

Ezzel egyidõben az MR2-n a Quimby következett, úgyhogy a Pulpot otthagytam pár szám után. A Quimby hozta a szokásos jó kis bulit, pedig idén novemberben már a huszadik szülinapjukat ünneplik majd…

Nade. Délután a Dreher meg akarta mutatni a barna sörét, én meg nem ellenkeztem nagyon. Aztán felvittek az egekbe, hogy 50 méteren a világosat is megkóstolhassuk. Jópofa ahogy az ember ott lóbálja a lábát és alant az egész Sziget látszik. Sõt a Bazilika vagy a budai hegyek is. Egyszerre integethettünk Óbudának és Újpestnek :)

A Nagyszínpad hátulja a magasból. Tavaly a Merel toronyra másztam fel, de ez a darus izé még magasabbra repített.

A Rock-Metál színpadon a Kelet-Európa Expressz gördült végig. Kora délután a Klezmatics-szel kezdtek, még viszonylag gyér, de lelkes közönség elött. Aztán késöbb Boban Markovic-ék következtek.

Idõközben a Világzene színpadon a Magyar Rádió szimfonikus zenekara játszott egymást gyorsan váltó magyar együttesekkel. A színpad ketté volt osztva egy plexifallal, jobbra a szimfonikusok, balra meg az elektronikusok.

Itt az egész zenekar, fülhallgatón élvezik a plexifal túloldalát.

Rúzsa Magdi is énekelt velük, itt épp a (talán?) Gabriel címû szám végét egyezteti a karmesterrel.

Közben a Nagyszínpadon még mindig ment Prince koncertje, a Kájuróp expressz pedig a Leningrad nevû együttessel fejezte be az estét.

A Sziget amúgy még itt-ott épülget, az MR2 színpad még félárbócon, de egy csomó helyszín — és fõleg a kocsmák — már teljes sávszélességgel engedi át magán a Szigetelõket.