Érik a berkenye…

…és gyûlnek a libák, mielõtt délnek indulnának. Van egy-két tradicionális randihelyük, általában szép zöld mezõk. Ez is tavaly még az volt, de azóta föltúrták Tapiolát a Länsimetro ürügyén.

Látványban megint kitettek magukért, már kezdésre is. A lelátón, majd a nézötéren keresztül egy fáklyás csóka felvezetésével vonultak be a csarnok közepére, ahol egy kisszínpad állt. Innen egy, a közönség feje fölé leereszkedõ, prüszkölõ, füstölgõ, rozsdás acélhídon átmeneteltek az igazi színpadra — a saját és a finn zászlóval –, aztán belekezdtek a Sonne-ba.

Volt pirotechnika rogyásig. Nem semmi, hogy azokat a tûzcsóvákat húsz méterrõl is forrónak érzi az ember; milyen meleg lehet, mikor körülötted forog a csóva?
Persze nem csak a színpadból jött tûz, például a (második) ráadás egyik száma (az Engel) alatt az énekesre szerelt jó nagy angyalszárnyak adtak tüzijátékot.

Az alapszakasz végén az utolsó három számot a nézõtér közepén, a kisszínpadon játszották el (Bück Dich, Mann Gegen Mann, Ohne Dich). Ekkor már bent voltunk a színpad mellett, úgyhogy kifejezetten élveztük, hogy nem a nagyszínpadon énekelnek, mert azt nem láttuk volna olyan jól, mint a nézõtér közepét :)
Persze a tömegen csónakázásról megint lemaradtam, csak egy számmal kellett volna korábban bejönnünk (a Haifisch közben tömegszörföl a billentyûs)

Az Ohne Dich volt az elsõ utolsó szám, szépen elbúcsuztak a közönségtõl. Rövid szünet után az Apocalyptica jött fel a színpadra, és velük zenélték a Mein Hertz Brennt-t.

A legutolsó szám természetesen a Pussy volt, búcsuzóul jól beterítette habbal a közönséget ;)

Ez itt a reggeli mûszak köztes eredménye. Jól látszik, hogy a színpad nagy része rácsos, gyakorlatilag bárhol fel lehet tolni egy kis CO2- vagy lángcsóvát. Najó, néha fénycsóva is jött. A kép bal sarkában az a kisszínpad (az kerül majd a nézõtér közepére), a kép elején a FOH (hang/fény vezérlõ) asztalai. A színpad még nincs kész, az “emelvény” része még hiányzik. A jobb szélen az a nagy ventillátor a dobos helye lesz, majd középre-hátra tologatjuk. A két szélen látható bunkerek a színpad mellé kerülnek majd, egyrészrõl megnövelik a színpadot, másrésztõl a mindenféle vezérlõk vannak benne elrejtve. A túloldali a pirotechnikus otthona, ezen az oldalon meg a hangosító lakik.
Régen volt ennyi melós egyszerre a csarnokban, de gyorsan be is fejeztük a szerelést. Befelé 5 óra alatt megvoltunk (egy kis csalással, mert elöttünk nagyonkoránhajnaltól a riggerek (Róbert betûvel)már elvégezték a dolgukat: az összes motor ott csüngött már), kifelé pedig nem kellett három óra se a huszonnéhány kamion megrakásához (rigginggel együtt).

Intro
Sonne
Wollt ihr das bett in Flammen Sehen?
Keine Lust
Sehnsucht
Asche zu Asche
Feuer Frei!
Mutter
Mein Teil
Du Riechst So Gut
Links 2-3-4
Du Hast
Haifisch
Bück Dich
Mann Gegen Mann
Ohne Dich
======
Mein Herz Brennt (with Apocalyptica)
Amerika
Ich Will
========
Engel
Pussy

A korkeasaari állatkertben két hétvégén is hangos jégkaparászás hallatszott. Múlt hétvégén az egyéni jégszobrászati verseny zajlott “200 Years Ago” címmel (Helsinki idén ünnepli 200. évét, mint fõváros), most pedig a páros verseny, “Designed by Nature” témában (“Design Capital of the year 2012: Helsinki” — bármit is jelentsen a Design Capital). Idén már a nyolcadik nemzetközi jégszobrász bajnokságot tartották a pálmaházak árnyékában.
Ezek már tényleg látványos szobrok lettek (nem úgy mint a gyengécske kezdeményezés múlt héten a belvárosban), többször is rácsodálkoztunk, hogyan lehetett összerakni, mitõl maradnak állva a szobrok? Ez különösen érvényes volt a kedvencemre, a fenti Tökéletes ragadozó címû cápás alkotásra: két jégfal álldogált egymás mellett, az egyikben egy cápa, a másikon halak.
Szépen látszik a háromfajta jég, amibõl dolgozni lehetett (matt fehér, barna-koszos és átlátszó). Nem meglepõ módon ez lett a közönségkedvenc is.

A “hivatalos” zsûri a “The Morning of the Earth” nevû születõ páfrányt találta a legjobbnak. Végülis nem rossz választás ez sem.

A második helyezettrõl nekem valahogy az egyszarvú Charlie ugrott be :) A mongol páros egy nagyon szép, nyálasan csöpögõ installációval lett ezüstérmes.

A holland páros molekulába gabalyodott emberfigurája lett a harmadik. Jó macerás volt a kovalens kötések helyrefagyasztása: az egyiknek mozdulatlanul kellett tartani a jégrudat, míg a másik jégkásával paskolta a végeit (najó, elötte benzinlámpával egy kicsit megkezelték). Nem csoda, hogy két napig tartott az “építkezés”.
Ennél egy mikroszkópikusat feljebb lépett az egyik orosz páros, õk “Viruses and Germs” cimmel alkottak néhány sejtszerû lényt.

A másik kedvencünk, a fûszálról harmatot legelõ katicabogár (“Thirsty Bug”) éppencsak lecsúszott a dobogóról…

Na még három kép a múlt heti egyéni versenyrõl is, bár onnan is több remek szobor maradt fenn az utókornak ;)

Az angol Darren Jackson idõutazója (“Passing through Time”) az egyik,

a portugál Rodrigo dombornyomott ablaka (“The Dark Ages”) a másik, végül…

…az egyéni verseny közönség-dijazottja, a mongol Batmunkh Tserendash alkotása: “Born in the 18th century” (ugye a téma 200 évvel ezelött volt, fõleg történelmi témákra gondoltak a szervezõk, erre kaptak egy nagyon öreg teknõst :) Ötletes…)

Van még néhány extra kép a galériában mindkét versenyrõl:
Ha ráviszed a képre az egeret, megmondja, hogy ki csinálta, és mi a címe az adott szobornak

Továbbá az állatkert oldalain esti, szines fényekkel átitatott jégdarabokat is lehet látni.

A tavalyi sikeres “vidéki” kísérlet után idén már a város közepén, a Vanhában történt a második finn whisky bemutató és vásár, az UISGE 2012.
Nagyobb helyszín, több betérõ, több és sok érdekes kiállító. És talán a kóstolók is olcsóbbak voltak.
Idén “mesterkurzusokon” nem vettem részt, viszont szépen körbetébláboltunk; megkóstóltunk néhány egészen kitûnõ (és egy-két felejthetõ) whiskyt. Két helyen még a maláta-pálinkát (vagy inkább maláta-vodka) is kiállították: ez a “nyers” szesz, amit különfele hordókba rejtenek hosszú idõre, hogy aztán jó kis whisky érjen belõle.
Kóstoltunk olyan nedût is (Port Ellen), aminek a fõzdéjét már vagy 30 éve teljesen bezárták — olyat már (valószinûleg) nem csinálnak soha többet.
A valószínûleg azért került oda az elõzõ mondatba, mert ittunk viszont egy olyan whiskyt is, amit az 1907-es Ernest Shackleton vezette angol Antarktisz expedició vitt magával. Najó, természetesen nem az eredetit, hanem annak másolatát kóstoltuk (vagyis úgy néz ki, bármit le lehet másolni, még egy százéves whiskyt is). Az úgy történt, hogy a 2007-es új-zélandi expedició talált három láda szeszt a százéves Shackleton-kunyhó alatt (az Antarktiszon). A ládából három palackot elvittek Skóciába, a még ma is létezõ Mackinlay gyárba, ahol jól kielemezték, és kevertek egy (állítólag) tök ugyanolyat.
A bemutatót tartó csóka nagyon szépen mesélt, és az élményt fokozta, hogy a kinti dohányzósátorban tartotta a kóstolást (kábé -10fok, azért nem egy Antarktisz, de kabát nélkül azért elég vérfagyasztó).

Oh, és egy extra gondolat: A Vanha étterem-bárjában szinte tökéletees csülköt lehetett enni (mondjuk franciásan, kockásan porciózva, nem lengyel módra egy negyed disznó), amihez helyben sütöt pogácsát adtak. Pedig azt mondják finn a séf…

Az egészet a wonderwater szervezte, a világ vizes problémáira próbáltak egy kis figyelmet irányítani. A “profi” szobrok pont annyi jégbõl készültek, mint egy átlagos helsinki lakos napi vizfogyasztása.

Közben a Katedrális lépcsõje csúszdaként funkcionált. Szépen jöttek le gyerkõcök és felnõttek egymás után. Kicsit rázkódva ugyan, de láthatoan pont ez volt benne a jó.

Volt is, lesz is, ez itt a praxis,
Mindenkinek helyzete van.
Volt is, lesz is, kint is, de bent is,
Minden kornak rendszere van, de rendszere van.

Már azt hittem ezt idén megúsztuk (januárban szokott bazi hideg lenni, aztán már általában melegszik), de valahonnan mégiscsak becsordogált egy kis mínusz. Biztos az oroszok kinyitották a spájzot…