A reggel még jól indult, a Slash kamionok korán érkeztek és az unatkozó sofõr(ök) behordták már a cucc nagyját mire mi odaértünk. Igaz, rossz helyre rakták, de az már részletkérdés ;)
Kezdésnek kaptunk egy kis Popeda-t. Ez a kellemes rockot játszó banda 1977-ben alakult, mára félig-meddig kultikussá vált. Nem csak a vén trottyok, hanem a “feltörekvõ nemzedék” is hibátlan szövegtudással énekelt és táncolgatott a hõség ellenére. Az elsõ soroknak még adott árnyékot a színpad, de a többiek csak a biztonságiak slag-zuhanyában bízhattak.
A Popedát segített behurcibálni egy 12 éves srác is. Gondoltuk, hogy valamelyik technikus fia, aztán jött õ is fesztiválozni. Jött velük egy 15 éves forma gyerek is, de az annyira nem aktívkodott. Na, Popeda zenélt már egy jó félórája, amikor jönnek a srácok olyan lendülettel, hogy attól tartottunk beesnek a színpadra. És így is tettek :) A kisebbik megkapta a basszgirárt, a nagyobbik beült a dobok mögé, és folytatták a zenét, mintha mi sem történt volna ;) Vót nágy meglepetés. A kissrác különben tényleg jól böködte a húrokat. Késöbb Slash gitártechnikusával láttam beszélgetni, végignézték a gitárokat meg az erõsítõket — gondolom õ is gitártechi-t keres magának :-)
Közben megjött egy nagy “Provinssirock” feliratú busz (hogy engedték be õket a Ruisrockra? ;) ) Elonkerjuu-ékkal, õk voltak a következõk. Ez is kellemes vasárnap délutáni rockzene volt, pár hete már találkoztunk a Provinssi-n. Olyan öt körül megnéztem Chisu-t a fesztivál legkisebb színpadán. A színpad kiváló elhelyezése miatt oda betûzött a Nap, ez a melegrekord napján nem lehetett nagyon kellemes. Õt amúgy egy film (Sooloilua) zenéjében ismertük meg (Mun koti ei oo täällä [~ ez nem az én otthonom]), az a dal 2008 telén/tavaszán 6 hétig vezette is a finn listákat. Mint kiderült, ez volt az elsõ single, amit írt, elég jól be is jött :) Tavaly kijött a második lemeze (Vapaa ja yksin ~ szabadon és egyedül) , de ezen nem volt olyan sláger, mint az a bizonyos elsõ. Kicsit mulattam a tömeggel — várakozásokkal ellentétben nem égtem le — aztán megint vissza a nagyszínpadra.
És akkor elszabadult a pokol.
A svéd The Ark kamionja következett… Míg 2008-ban ugyanerre a színpadra rendes kis felszereléssel jöttek, most egy tele kamionnyi szarral. A videófal emberméretû darabokból állt, és nem fentrõl függött (mint az szokásos), hanem a földön álldogált. Amit persze csak a színpadon lehetett összerakni, mert hátul nem elég magas hozzá a színpad. Két négyzetméter videóval az ember kezében guruló dobozokon egyensúlyozva szereltünk. Persze hozták a saját színpadukat is és egyéb kellékeket. Órákig tartott… Kirámolásnál (ami általában sokkal gyorsabb, mint összerakni a dolgokat) már játszott Slash, mire befejeztük a kamion megtöltését, pedig a kettõ között volt másfél óra… Így faszául lecsúsztam néhány koncertrõl, például a Sonata Arctica-ról a Rantalaván. Mindegy, úgy is láttam õket pár hete… ;)
Slash zárta a fesztivált, és mondhatom, igen jól sikerült zárás volt. Az énekes ugyan visított egy kicsit, de hát nem is az õ neve szerepelt a programban. Egy rakás Guns szám is mûsoron volt, szerettem. Aztán Michael Monroe hirtelen felszökkent a színpadra két szám erejéig — ha már hajdanán úgyis énekelt a Guns N’ Roses-szel (sõt, a rossznyelvek szerint: hamár a Guns a Hanoi Rockstól nyúlt egy-két ötletet) ;)

Ezután már csak az elrámolás maradt. A korábban említett baszott nagy mélynyomók, a jó öreg spotok szennyezték a kezünket, meg nagyjából a “bal csatorna” hangszóróit segítettünk elcsomagolni. Aztán mi balra el, a hangos/fényes srácok meg még hurcolkodtak pár órát, hogy másnapra a riggelõk darabjaira szedhessék ezt a jó kis színpadot.

Köszönjük Turku, jövõre ugyanitt! (?)

Ps: Apropó, úgy hírlik, hogy a közeljövõben megnagyobbítják a területet, kap egy extra mezõt a nagyszínpad elötti tér. Kíváncsi vagyok, hogy ez már vajon jövõre így lesz-e? Mindenesetre a fültanúja voltam, ahogy a fesztiváligazgató mutogatott a távolba és ecsetelte a bõvítést egy másik Igen Fontosan Kinézõ emberkének… Hogy ez “csak” területet jelent-e, vagy lesz újabb helyszín is, az még nem derült ki számomra.

A még békés és üres Rantalava.

A bejárat, nyitás elött egy perccel.

Pénteken a fesztivál elsõ fellépõi között volt a Canned Heat, akik az elsõ “igazi” Ruisrock fesztiválon is részt vettek, 1971-ben. Igazából mondjuk a magyar Metró-t kellett volna meghívni, õk ott voltak az 1970-es induláskor :)
Nálunk a Mezõn (Niity) a Finntroll kezdett a közönség számára, de mi addigra már az esti sztár, Ozzy Osbourne szerelésén és hangpróbáján túl voltunk — csodás dolog egy nagy színpad, három-négy együttes is elfér rajta pici kerekeken guruló egységeken. (Apropó kis kerekek: vadonat új riser rendszert vettek erre az alkalomra, amit atomjaiból kellett egységgé teremteni. Csak a kerék 7 darabból állt, természetesen nehezen hozzáférhetõ és nehezen csavarodó csavarral. A fiatalok még vasárnap is kerekeket csavaroztak, és még így is maradt. Brrr.) Ja, a Finntrollban az egyik “kollégám” bátyja játszik (a bratyók amúgy a Moonsorrow-t csinálják együtt).
A trollok hörgése után a szintén finn Negative nyálmetálja következett, õk amúgy már sokadszorra járnak erre. Miután végeztünk a changeoverrel, átballagtam a szomszédos Sátorszinpadra (Telttalava), ahol Jenni Vartiainen énekelt egy egészen megpakolt sátor közönsége elött. Itt jegyezném meg, hogy ez a fesztivál nem is rockfesztivál (ami nem baj, csak tény), elfér rajta Jenni poppos éneklése, a Finntroll hörgése, meg a Baseballs rockabillyje is. Azért persze Slash is erre járt hogy rockzene is legyen. ;-)
A színpadunkon a NOFX punkrockja következett. Míg másoknak vagy rendes méretes backdropjuk van, vagy semmi, a NOFXnek egy maximum A2-es méretû kis “zsebkendõjük” volt a háttérben. Szerintem komoly volt, mert viccnek elég bénán nézett ki ;)
Velük egy idõben a jó öreg Paviljonki színpadon az Amorphis játszott, még pont elértem õket. Aztán sietni kellett vissza, hogy Ozzy Osbourne együttesét a helyére toljuk.

Ozzy úgy néz ki, mint saját öreganyja… Mozogni minimálisat mozog a színpadon, a pihenõsarkában mégis ott volt a kis oxigénpalack. Volt egy hab-gépágyúja, amit néha felkapott és hol a biztonságiakat lõtte vele tarkón, hol sikerült az elsõ sorokat beterítenie vele. (Vasárnap este áldottuk is rendesen, mert a qrva nehéz mélynyomók is összeragadtak a habtól. Nem volt egyszerû széttépni a százkilós cuccokat…) Ettõl függetlenül még mindig van valami húzása a zenéjének, pláne így a hajnali egy óra körüli extázisban.

Ez már csak a koncert utáni “ürítés”, ezért nincs túl nagy tömeg

A nap, sõt talán a fesztivál buliját a Gogol Bordelló nyomta. Iszonyú porfelhõ mutatta, hogy a közönség is ugrált, mint a bakkecske. Gigantomán vonatozás, körbetáncolások, minden volt.
Az együttes tagjai a koncert elött és után is a backstage-en vígan szórakoztatták magukat és bárkit, aki arra tévedt, igazán élvezték, amit csináltak.

A fesztivált a Faith No More zárta, akinek pár hete volt HKI-ben egy teltmezõs koncertje. Ez volt az egyetlen “szigorúan zárt színpadú” elõadás (a színpad mindhárom bejáratánál biztonsági õrrel), mégis itt volt a legtöbb nézelõdõ a színpadunkon :)

További fotók a fesztivál honlapján; valamint a flickeren. Meg még.

Szombaton 5 együttes pörgött a Nagyszínpadon, még fényképezni se nagyon volt idõm. Mondjuk hogy az elsõ kettõ mit keresett a Nagyszínpadon…?
Ami viszont érdekes volt, hogy alig egy hete olvastam egy cikket az indexen a roadie-król és a fesztiválokról. A cikk egy Henry Rollins idézettel kezdõdik. Nos, pont ezt az idézetet találtam az In Flames egyik munkaládikójában:

A nap legjobb buliját a Teltalaván a The Living End dobta össze. Egy gitár, egy nagybõgõ és egy dob. Itt-ott punkrocknak hívják amit csinálnak, de az tuti, hogy egy jó pörgõs bulizene volt.

Aztán este megint a toronyban találtam magam a spotoknál (mostmár csak kettõ volt) a dán Mew-t világítani. Itt csak néhány szám alatt kellett bekapcsolni, különben csak üldögéltünk — illetve én majdnem leszédültem a toronyból az unalmas zenétõl (lehet, ha nem éjfél és hajnali fél kettõ között kell ezt a prüntyögést hallgatnom, akkor nem aludtam volna be rajta?). A világosító emberke viszont teljesen oda volt meg vissza, milyen ügyesen fényeztük a zenekart — igaz, õ is mindig idõben (akár két számmal a bekapcs elött) szólt, volt idõ felébredni :)

Érdekes, hogy a személyzet elég nagy százaléka ugyanaz, mint a pár hete lezajlott Provinssirock fesztiválé. Ugyanazok a biztonsági fõnökök, a hangosítók, a fényesítõk, a hangszerkölcsönzõk, sõt, még az õsöreg spotlámpákat is — amiket a Nagyszínpad elötti toronyba építettünk be — valószínüleg még mi pakoltuk össze legutóbb. Kis ország, nyáron az a kevés személyzet és felszerelés utazik fesztiválról fesztiválra.