Azért, mert valaki azt meri mondani, hogy “pina”, hetekig az összes keresõbe az õ nevét írkálják. Eddig hetente beesett talán egy-két “Tereskova” keresés, tegnap egy nap alatt 200. :-o
Jó, tudom, ez sehol sincs egy hírsite látogatottságától, dehát egy “énblog” nemis hírszájt ugyebár :) Nem a darabszám az érdekes itt, hanem a trend.
Tanulságos látni, hogy reagál a nép a médiákokban elhangzó dolgokra…

A Méheket pont sikerült elcsípni (fél8-as kezdés, ennyit a korán jövésrõl :) ), akik kissé kibõvítve léptek színpadra. A nagyhordós csávó olyan beszólásokkal operált, hogy néha a közönség fetrengett egy rövidet. Aki nem ismeri õket, ajánlom a Youtube-ot (bár ott valami hülye szintit rakott mögéjük, na az nem tartozik a mûsorhoz normálisan):

A Világzenén a Värttinä mosott ruhát, és egyéb finn-jellegû zenével árasztotta el a közönségét:

Aztán, sajnos a hét során csak most elõször, meglátogattam a Jazz színpadot, ahol a European Mantra tépte a húrokat. Messze nem Grover Washington jellegû smooth dzsezzre kell ám gondolni, inkább a Másfél áll hozzájuk közel, de mégis teljesen más.

Az utolsó napra egy egész homokváros épült a sármentesítõ anyagból:

Deák Bill elblúzolgatott kicsit a Hammeren:

És itt már bontják a Nagyszínpadot, bár még a buli zajlik a sátrakban.

A hátsó úton a véradó sátor mellett találtam ezt a példányt, már csak a csordogáló Sör tartotta életben:

Lovagias ügyeket párbajban intézik el a szigetlakók. Ezek is szépen hátat fordítottak egymásnak, léptek ötöt, megfordultak, és elkezdtek tüzelni egymásra :)

Egy kifejlett példány oldaltarajokkal megerõsítve:

(tavaly egy fiatalabb egyed került a lencse végére)

Zorall a Hammer színpadon táncdalokat nyom “enyhén” rockosítva:

Valahol volt fejépítés, egyre több dizájnos hajjal találkozni:

A sártenger ellen homokkal védekeztek a szervezõk, spontán beach-hangulatot teremtve. Szerencsére valami nagyszemû fajta, az elsõ napok porfelhõje nem ismétlõdik meg. Homokvár+kanos ifjak=homoknõ:

A Nagyszínpadon Tankcsapda, a nézõtéren meg sosem látott mennyiségû kistinédzser (10-12 évesek) “metálos pólóban”. Úgy néz ki, a Tankcsapda egy gyerekzenekar :)

És egy kis Tool. Szerencsétlen fotósok jól megszívták a Tool menedzsmentjét. Elõször is a párszáz fotósból kiválasztottak (ki tudja mi alapján) 30-40-et, hogy csak õk mehetnek. Aztán se szó, se beszéd, ezt is lehúzták durván egy tucatra. És nem a szokásos három, hanem csupán egy szám erejéig lehetett fotózni, ami alatt persze fényt, na azt nem adtak a színpadra…

Tereskova az Open sátorban. Ez egy jól elbújtatott helyszín volt a Bahiával szemben. Mivel nem volt benne a “napi bontás”-ban, csak az tudott róla, aki egyszer már véletlenül betévedt ide jó idõben. Pedig itt volt Üllõi Úti Fuck, Balaton, meg még kitudja. Tereskova és mi, a közönség, mindenesetre élveztük a koncertet, lazult a fesztiválfegyelem is pár “utolsó” szám által:

Itt volt Czaby is, aki a féléves kisfiát jött kiheverni egy kicsit a Szigetre egyenesen Hamburgból. Na jó, ezen poharak nem mindegyike származik tõlünk, de kétségtelen, hogy ezen a napon ittam a legtöbb páleszt. Amúgy a Rézangyal feldughatja magának a sok mézes pálinkáját, mind úgy szar, ahogy van. Sajnálatos módon a legtöbb helyen csak azok voltak. Szerencsére volt pár pálinkázó, ahol aztán olyan szilvórium jellegû üdítõket lehetett kapni, hogy ihaj. Csak sokat kellett érte gyalogolni.

A Roma sátorban elvileg ismerõsök doboltak, de mint kiderült, a fõ mûsorszám a DJ volt. Aztán csak egy-két számra tudtak bekapcsolódni szegények, na akkor azért megmutatták mire képesek:

Zárásképpen egy kis Colorstar a wan2-n:

A mára már hírhedt sártenger a Nagyszínpadnál (és gyakorlatilag mindenhol máshol is):

A Babylon Circus fellépése, velük (is) nem olyan régen találkoztunk Helsinkiben a Maailma Kylässä fesztiválon. Pörögtek mint egy propeller:

Sinéad O’Connor, mint nyuszika (gyk. reszelgeti a körmét, és hülyeségeket beszél). Legnagyobb meglepetésre egy Symbianos “kabátka” (van a “fleece”-re jó magyar szó?) volt rajta, azt hittem csak a geek-ek hordanak ilyesmit:

Alpha Blondy Elefántcsontpartól a Világzenén. Rasztafejûek eléggé ellepték a színpad környékét :-)

Vissza a Nagyszínpadra, Faithless zenélgetett nekünk egy kicsit:

Késöbb valamelyik “party arénában” spontán break-dance bemutatót láthatott a kevés odatévedt. Ez a kis ázsiai srác igazán jól nyomta:

A Magic Mirror idei mûsora kissé unalmas lett, egy német “hölgyet” kölcsönöztek “háziasszonynak”. Jó, hogy a Szigetet mindennél több külföldi látogatja, de hogy csak angol nyelvû mûsorral nyomják végig a hetet… Ráadásul nem volt semmi érdekes/poénos a fasziban:

Kis nosztalgia, a Kistehén Tánczenekar, bár idén már messze nem kabalaállat:

És búcsuzásul egy hülye német arc, aki (a haverjaival együtt) közvilágítást csinált magából:

A sátras szekció vadállatokkal védi saját territoriumát:

A Nagyszínpad melletti Szeparé meglepõ dolgokat is tartogat. Az alábbi urak/hölgyek háttal ülnek a Nagyszínpadnak, és azon a méteres plazmaképernyõn nézik a közvetítést — a Nagyszínpadról (?!):

Végre sikerült megtekinteni/hallgatni Wendigo-t (aki mostanában már a Vízlépcsõn magyaráz) a Queen Emlékzenekarral. A Táncdalfesztivál sátorban nyomtak egy jó teltsátras Queen estét!

Aztán persze Nagyszínpad és Madness. Igazából nem jöttem lázba tõlük, rendes iparosmunka az öltönyös zenekar mûsora, semmi több…

Ezért aztán áthaladtunk a Világzenére, ahol Rachid Taha örömzenéje szórakoztatott minket tovább.
Némi lángosok és egyebek arcunkba tolása után (barátok és ismerõsök összevadászása után) letelepedtünk egy napernyõsátor alá. A feltámadó szél figyelmeztetését figyelmen kívül hagyva ott ért minket az égszakadás… Sajnos a sátortetõ vízhatlannak nem volt nevezhetõ, arra volt csak jó, hogy lassabban áztunk szarrá az apró permettõl, amivé az esõcseppeket konvertálta. Pár órát eltöltöttünk itt és a szomszéd kocsma pultjánál (ahol kiderült az is, hogy a sörhûtõ hátulja kellemes meleg levegõt szolgáltat az átázott szigetelõknek), aztán a vízhozam csökkentével hazakullogtunk a szokásos — immáron menetrendszerinti — buszunkkal.

Pont egy sörfeltöltésnyi idõ múlva megérkezett az est “sztárcsapata” a Manu Chao. A nézõtérre gyakorlatilag kirakták a táblát: megtelt. Bár mi a lassabb Manu Chao számokat ismertük, azért arra számítottunk, hogy (fõleg) nem azokból fog állni egy esti fõkoncert, hanem pörgésbõl. Így is lett, szinte megállás nélkül végigugrálták az idejüket/ugráltatták a közönséget. 11:08-kor széttárt karokkal jöttek vissza (harmadszorra), és vonogatta Manu a vállát, hogyhát ilyenkor már csendben kell maradni itten, pedig õk még játszanának. Ami ránk is fért volna, hiszen csupán kétszer ment el az áram a Nagyszínpadon a koncertjük közben (lásd a képet fent. Mint késöbb kiderült, a Sziget északi (nyugati) részén még súlyosabb és hosszabb áramkimaradások voltak, a Civil utca pl. gyakorlatilag teljesen bezárt).
Pont bent álltam a színpad közepénél (a torony vonalában) az árokban, amikor az elsõ (hosszabb) áramszünet beütött. A színpaddal szembeni toronyból a tömegelválasztó sávban elkezdett valaki egy fejlámpával ügetni a színpad felé — vicces látvány volt a tök sötétben az az egy pici imbolygó fejlámpa.